Sport

Klopp szerint egyetlen játékos sem távozik Liverpoolból

MTI

Létrehozva: 2020.01.22.

Forrás: AFP

Jürgen Klopp vezetőedző szerint az angol bajnokságban veretlenül listavezető és a Bajnokok Ligájában címvédő FC Liverpool labdarúgócsapatától egyetlen játékos sem szerződik máshova a téli átigazolási időszakban.

A német szakember kiemelte: fontos, hogy az együttes minél mélyebb kerettel rendelkezzen. A Pool 30 év után először végezhet az élen a Premier League-ben, a BL-ben pedig címvédésre készül.

"A december-januári időszak jelentős részét úgy csináltuk végig, hogy gyerekek ültek a kispadon. Csodálatos gyerekek, de gyerekek!" - jelentette ki Klopp a szerdai sajtótájékoztatóján, miután arról kérdezték, hogy a svájci Xherdan Shaqiri valóban az olasz AS Románál folytatja-e pályafutását kölcsönben.

"Ez nemcsak Shaqiriről szól, vagy bárki másról. Minden játékosunkra szükségünk van, mert nekünk a saját helyzetünket kell megoldani, nem pedig más klubok gondjait" - nyilatkozta a vezetőedző.

A Liverpool jelenleg 13 pontos előnnyel áll a bajnoki tabella élén, a hétközi forduló csütörtöki zárómeccsén pedig a Wolverhampton Wanderers vendége lesz.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143678_auto_resized.jpg
origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27219_resized.jpg?avcount=1713550510
origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144014_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Ukrajnában szavaztak a magyarokról – lesújtó a végeredmény

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140755_auto_resized.jpg
ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141894_auto_resized.jpg
travelo.hu

Hamarosan ennél az elbűvölő olasz tónál is fizetnünk kell, ha látni akarjuk

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713550510
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713550510
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141717_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megszűnik a magyarok egyik legkedveltebb csatornája

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145063_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/DDs_LO134p38ncsTi653VZjOGeVws_KQFPapdDtVnpA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YTViMTZkNWY5NDRiYjM4MTc4MmNlYjQ3OTVhNWE4.jpg
Úszás

Egy hajszálon múlott: Hosszú Katinka hatalmas lehetőségtől esett el

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/EiREfnoqWUZKt8d4g7bfyH0j12BGqU01o1B5uXLsehw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FhYmY2Mjg2YzA2OTQ0MmI4MGVjNGFhNjEyMTQ1NGE0.jpg
KAPITÁNY

„Ez ostobaság” – Szoboszlairól faggatta Marco Rossit a világ egyik legnagyobb magazinja