Sport

Kispesti népharag vár Lanzafaméra

K. B.

Létrehozva: 2018.09.15.

<p>A kispesti közönség korábbi nagy kedvence, Davide Lanzafame először lép pályára a Honvéd ellen Fradi-játékosként. Pikáns lesz.</p>

Forrás: MTI, Bors

Kispesti gólkirályként érkezett nyáron az FTC-hez Lanzafame, aki a Honvéd színei­ben magyar bajnoki címet ünnepelt 2017-ben, 80 meccsen 38 gólt és 27 gólpasszt jegyzett. Az ősi riválishoz igazolása azonban kiverte a biztosítékot a szurkolóknál, akik még a Duna-parti lakásához is ellátogattak, és a betonkorlátra az „Áruló Lanza” feliratot festették fel olaszul. Ezek után lép ma először a kispestiek előtt pályára az olasz támadó az Új Hidegkuti Nándor Stadionban.

– Ha rajtam múlik, biztosan kifütyüli majd a közönség. Az, hogy egy klubból az ősi riválisba igazol, megbocsáthatatlan – fogalmazott a Borsnak Kékesi Ferenc kispesti vezérszurkoló, akinek felvetettük, terveznek-e valamilyen transzparenssel is üzenni Lanzafaménak. – Természetesen mindenkit foglalkoztat az ügye, úgyhogy készülnek az ultrák, de többet erről nem árulhatok el, legyen meglepetés – válaszolta.

Az olasz támadó is tudja jól, hogy a Honvéd-drukkerek nem vették jó néven a klubváltást.

– Nem érzem, hogy rászolgáltam volna, hogy inzultáljanak a lelátóról, ha mégis úgy gondolják, ez az ő döntésük – nyilatkozta az M4 Sportnak Lanzafame. – Két csodálatos évet töltöttem a Honvédnál, örülök, hogy újra találkozhatok a társakkal. Kilencven percig ellenfelek leszünk, de a barátsá­gunk megmarad.

A Honvéd-szurkolók körében általános vélemény, hogy Lanzafame legalább annyit köszönhet a kispestieknek, mint amennyit a klub neki. Azt tartják, hogy „hontalan kutyaként náluk megbecsülést kapott, de mégis áru­ló lett”. Valami hasonló kriti­ka kerülhet fel arra a bizonyos transzparensre.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089698_auto_resized.png
origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711690816
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17078457_auto_resized.png
metropol.hu

Bocsánatot kért Katalin hercegnétől, azonnal törölte bejegyzését Ryan Reynolds felesége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088621_auto_resized.jpg
vg.hu

Áll a bál a Telexnél: távozások jöhetnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086745_auto_resized.jpg
ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711690816
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090087_auto_resized.jpg
astronet.hu

Húsvéti hosszú hétvégi horoszkóp 2024. március 29-április 1: Csodaszép ünnepek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090122_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Annyit nyert a lottón, amiből élete végéig hetente vehet magának egy Lamborghinit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711690816
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/WsoYEn1w5pxLhbF3IHK3jO3YmxbGBMo-luDWfztoiiU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyZjI5M2U4MjZjYjRkZGNhYWY0NjdmMzA0ZTk2MWJi.jpg
IMÁDAT

"Hiányozni fognak ezek a társak" – Szoboszlai Dominik meghatottan búcsúzik

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/FXaninBQcvRCcSsPW5z9S42HV4TbjpHbDGsidf2pjVY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RiMjc5MmMzMjcxOTRkYjU5Yjg3M2U0YTIxYmI4NzE2.jpg
Visszatérés

Visszatértek a Liu testvérek: bejött, amire mindenki számított