Sport

Kámán Attila lehidalt CR7 szállodájától

(szabó)

Létrehozva: 2019.06.27.

A Zalaegerszeggel magyar bajnok Kámán Attila fia, Kristóf az úgynevezett jorkyball játékot űzi, a sportág világbajnokságát a múlt hétvégén rendezték. Az egyszeres válogatott csatár elkísérte gyermekét a pombali tornára, és ha már mindketten hatalmas Cristiano Ronaldo-fanok, a torna végeztével átutazóban megcsodálták a lisszaboni Ronaldo-hotelt.

Ismert, a Juventus 34 éves futballistája a szállodaiparban is érdekelt, 50 százalékban részesül a Pestana szállodalánccal közösen birtokolt-működtetett Hotel Pestana CR7-ből.

– Benéztünk a lobbyba, a kávézóba, és természetesen megtekintettük az ajándékbolt kínálatát is – újságolta Kámán. – Mindenütt rengeteg tévé működik, még a plafonról is lógnak, amin persze Ronaldo pályafutásának jelenetei futnak, a shopban valamennyi tárgy Ronaldo nevét viseli, és persze a vendégek között is majd mindenkin van valami ronaldós – mondta a volt focista, akit elképesztett, amit látott.

– Hihetetlen, milyen kultusz övezi az ötszörös aranylabdást hazájában! – mondta Kámán.

Pörgős játék

A 49 éves volt focista maga is kétszer pályára lépett a jorkyball-vb-n, de a műfüves játéktér és a sok irányváltoztatás már nem az ő ízületeinek való. 

– Embert próbáló játék, 5x10 méteres, plexivel határolt, felülről hálóval lezárt pályán zajlik. A kéttagú csapatok hét gólnál nyerik meg a szettet, ebből kell kettő a győzelemhez.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140220_auto_resized.jpg
origo.hu

Keményen nekimentek Berki Mazsinak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27179_resized.jpg?avcount=1713444315
origo.hu

Drámai fordulat: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138507_auto_resized.jpg
vg.hu

Ingatlan-kisajátítás: áll a bál Józsefvárosban – előkerült egy videó, ami mindent megváltoztat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138611_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Levillogta a rendőrt az éjszaka közepén az érdi édesapa és nagyon jó oka volt rá

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27185_resized.jpg?avcount=1713444315
origo.hu

Undorítóan zaklatta a veronai buszbaleset halottjainak hozzátartozóit egy férfi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17109457_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Óriási felháborodást válott ki a Tesco legújabb lépése

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713444315
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713444315
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135679_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megállították a forgalmat az 5-ös főúton, nagy a baj

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/EiREfnoqWUZKt8d4g7bfyH0j12BGqU01o1B5uXLsehw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FhYmY2Mjg2YzA2OTQ0MmI4MGVjNGFhNjEyMTQ1NGE0.jpg
KAPITÁNY

„Ez ostobaság” – Szoboszlairól faggatta Marco Rossit a világ egyik legnagyobb magazinja

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/Zclyq_O7u6ogBt2GgvrYyM574sgROIXh2hqlNt_hrUY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2M0Yjk0NWU2MWEwZDRhZDM4NjY1MGJmNjYzYTZjNTk2.jpg
TELITALÁLAT

„Tökéletesen passzol” – Szoboszlai váratlan helyről kapott segítséget