Sport

Juhászéknak megosztott első helyet ajánlottak a lengyelek

Sz. S.

Létrehozva: 2019.07.14.

Kevésen múlott, hogy az exfocista Juhász Péter olimpiai bajnok legyen 1972-ben Münchenben.

Forrás: Hatlaczki Balázs

– Mivel a bronzmeccsen a Szovjetunió és az NDK megegyezett a 2-2-es eredményben, mindkettő harmadik lett – mesélte az egykori újpesti hátvéd. – A döntőbeli lengyel riválisaink engem, mint szlovákul folyékonyan beszélőt az öltözőbe hívtak, és ikszet, azaz megosztott bajnoki címet ajánlottak. Ha lehajtott fejjel lépünk a gyepre, akkor 1-1-et játszunk, és mindkét válogatott aranyérmes – szólt az egyezség.

Igen ám, de közbejött valami. A 40 fokos lázzal az ágyat nyomó edző, Illovszky Rudolf az egyik besúgója révén értesült a tervről, kocsiba ült, és közölte Juhászékkal: mindenkit élete végéig eltiltat, ha a megbeszélt eredményhez tartja magát. Így hiúsult meg a döntetlen, végül Lengyelország nyert 2-1-re. A hetvenéves Juhászra később is orrolt Illovszky, ezért az 1973. júniusi, svédek elleni 3-3-as vb-selejtezőn a Népstadionban nem ő, hanem Szűcs Lajos játszott. Lajos mindhiába ismételgette: régen szerepelt azon a poszton, s bizony a sorsdöntő harmadik skandináv gól az ő oldaláról induló akció eredménye volt. 

– Ha én játszom, nyerünk, és utazunk az 1974-es NSZK-beli világbajnokságra. A bukás Illovszky lelkén szárad. Pikkelt rám, mert félreértette egy megjegyzésemet, amit nem is neki szántam. Valójában nem a marseille-i, csehszlovákok elleni 1969. decemberi 4-1-es kisiklás a magyar tragédia, hanem ez a 3-3. Amúgy kijutás esetén a sportvezetők engedélyezték volna, hogy nyugatra szerződjünk.

Az 1948-ban született Juhász ötévesen a szlovákiai Losoncról, az édesapja nyakában kelt át az Ipoly folyón magyar területre. Bár a Honvéd volt a kedvence, de amikor az MTK, az FTC és a Dózsa is hívta, utóbbit választotta, mivel 1967-re a család már a IV. kerületi Árpád úton élt. De mivel összeállt a Fazekas, Göröcs, Bene, Dunai, Zámbó ötösfogat, Juhász várólistára került – de csak az első csapatnál. Benéékkel végül hét, a „tarcsival” három bajnokságot nyert – unikum, hogy sohasem zárt aranyérmesnél gyengébben. Később kitanulta a hátvédjáték fortélyait, beépült a Dózsába balhátvédnek. Sorozatban huszonnégy válogatott meccsen bizonyított, és Östreicher Emil révén a Real Madrid azt ajánlotta neki, ha disszidál, a várható egyéves eltiltása miatti dél-amerikai kitérőt követően szerződtetik. Ám ebből semmi sem lett.

Úgy összegez, nem futott be teljes karriert, mert térdsérülése miatt kiesett másfél éve.

– Egy-két edzőm pikkelt rám, ha nem így történik, száz válogatottságig jutok – teszi hozzá.

Mivel a Dózsa belügyi csapat volt, hét játékosa egyetlen közös ünneplő rendőrruhán osztozott, a tiszthelyettesi, illetve tiszti csillagokat cserélgették a váll-lapon. Juhász 1990 óta az UTE-utánpótlásnál edző, keze alól 25 élvonalbeli focista került már ki, azt viszont sajnálja, hogy a tehetségeik rendre elszerződnek tőlük.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/
origo.hu

Elszabadult makákók miatt új rendőri egységet hoztak létre Thaiföldön

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711701021
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17078857_auto_resized.jpg
life.hu

4 csillagjegy szülöttei, akik hidegek, mint a jégcsap

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089945_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090033_auto_resized.png
metropol.hu

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090505_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711701021
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086012_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090910_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Gyerekként is nehéz volt, na de most megbirkózol-e ezzel a helyesírási teszttel?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711701021
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080117_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/WsoYEn1w5pxLhbF3IHK3jO3YmxbGBMo-luDWfztoiiU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyZjI5M2U4MjZjYjRkZGNhYWY0NjdmMzA0ZTk2MWJi.jpg
IMÁDAT

"Hiányozni fognak ezek a társak" – Szoboszlai Dominik meghatottan búcsúzik

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/FXaninBQcvRCcSsPW5z9S42HV4TbjpHbDGsidf2pjVY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RiMjc5MmMzMjcxOTRkYjU5Yjg3M2U0YTIxYmI4NzE2.jpg
Visszatérés

Visszatértek a Liu testvérek: bejött, amire mindenki számított