Sport

Foci helyett sznúkerben lett ász ifjabb Dunai Ede

Bors

Létrehozva: 2019.06.30.

Forrás: Facebook

A hetvenet nyáron betöltő focista, Dunai Ede 1972-ben olimpiai ezüstérmet szerzett Münchenben, míg a szintén Ede névre keresztelt fia, Közép- és Kelet-Európa sznúkerbajnoka.

– Eleinte én is futballoztam, az Újpest tartalék-együttesében szerepeltem mások mellett Véber Gyurival. Egy idő után azonban rájöttem, a zöld gyepen behatároltak az érvényesülési lehetőségeim. Mivel a 90-es évek elején sorra nyíltak a biliárdtermek, két fociedzés között sznúkereztem  – meséli az ifjabbik Dunai. 

Hamar kiderült, kiemelkedőt nyújt az asztalnál. Már 23 évesen, –1993-ban – magyar bajnokká avatták, később egyéniben további négy, csapatban pedig öt aranyérmet szerzett, ráadásként öt Mesterek Tornáját is nyert.

– Egyidőben Budapesten élt – talán még ma is a fővárosban lakik, de már nem tartom vele a kapcsolatot – a 2002-es angol világbajnok, Peter Ebdon, akivel összejártunk. Egyszer egy versenyen meg is szorongattam, mi több, egy frame-ben le is győztem őt – mondta Dunai. 

Az újpesti focistákról kiváló könyvek sorozatát író Ede jelenleg egy informatikai cégnél dolgozik, Újpesten pedig biliárdklubot bérel, ott oktatja tíz tanítványát.

– Egyikőjük, a 16 éves Horváth Attila szép jövő elé néz, ma már engem is simán legyőz. Kitartó, vállalja a napi hat óra gyakorlást, és jelenleg ő a magyar ranglistavezető – teszi hozzá.

Habár 48 esztendősen talán még nem lenne késő, hogy Ede is újra a csúcsra verekedje magát, szerinte a korábbi remek formáját már nem tudná megismételni.

– Nyertem négy magyar bajnokságot, így az, hogy esetleg megszerezhetem az ötödiket, számomra már nem jelent motivációt. Ma már tudom, azért nem vittem többre, mert túl későn ismerkedtem meg a sznúkerrel. Erre az ideális időpont a hatéves kor.

Titkon reménykedik, hogy fia, a tizenhat éves Roland sokra viszi majd a futballpályán, és megismétli a válogatott fedezetként elismert nagyapja bravúrjait.

– Roland magasra nyúlt, 196 centis, bár nem az újpestieknél véd, hanem a Hegyvidék FC-ben, de állítom, hogy remek kapus válik belőle. Őt nem érdekelte különösebben a sznúker, én pedig nem erőltettem rá. 

És, hogy négyéves kislánya, Anna követheti-e a sportágában?

– Az maga lenne a csoda, nőkből ritkán válik eredményes sznúkerversenyző. De higgye el, engem azzal is elbűvöl, hogy ügyes néptáncos.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143853_auto_resized.jpg
origo.hu

Elképesztő, hogyan szállította rakományát egy autó a 3-as úton, ilyet még a Magyar Közútnál se láttak - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27222_resized.jpg?avcount=1713567616
origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143072_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145198_auto_resized.jpg
vg.hu

Órákon belül feleződik a bitcoin: mutatjuk, ki lesz a történelmi esemény legnagyobb nyertese

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135573_auto_resized.jpg
ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27223_resized.jpg?avcount=1713567616
origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17093867_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Innen tudod, ha túl sok kávét iszol: a szervezeted jelez

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713567616
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713567616
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145602_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Azt akarom, hogy azonnal szedjék ki a fiamat a föld alól" - döbbenetes, mit vett észre az édesanya gyermeke sírján

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/DDs_LO134p38ncsTi653VZjOGeVws_KQFPapdDtVnpA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YTViMTZkNWY5NDRiYjM4MTc4MmNlYjQ3OTVhNWE4.jpg
Úszás

Egy hajszálon múlott: Hosszú Katinka hatalmas lehetőségtől esett el

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/EiREfnoqWUZKt8d4g7bfyH0j12BGqU01o1B5uXLsehw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FhYmY2Mjg2YzA2OTQ0MmI4MGVjNGFhNjEyMTQ1NGE0.jpg
KAPITÁNY

„Ez ostobaság” – Szoboszlairól faggatta Marco Rossit a világ egyik legnagyobb magazinja