Sport

Fegyveres rablás miatt köröznek két NFL-játékost

Bors

Létrehozva: 2020.05.15.

A tengerentúli profi amerikaifutball-liga (NFL) néhány játékosa nehezen viseli, hogy egyelőre még nincs pontos terv arról, hogy mikor állhatnak újra hivatalosan edzésbe, ugyanis a miramari rendőrség Twitter-oldalán közölte jelentette be, hogy fegyveres rablás miatt körözést adtak ki a New York Giants cornerbackjére, Deandre Bakerre és a Seattle Seahawks cornerbackjére, Quinton Dunbarra. Előbbit ráadásul még súlyos testi sértéssel is vádolják.

A hasonló ügyekben mindig jól informált TMZ szerint a két játékos szerda este a Florida állambeli Miramarban egy barbecue sütögetésen vett részt, ahol előbb szóváltás alakult ki pár ember között, majd a vita hevében Baker előhúzott egy félautomata fegyvert. A balhé odáig fajult, hogy Dunbar is besegített és a páros végül négy drága órát, 11 ezer dollárnyi (3,6 millió forintnyi) készpénzt és egyéb értékeket vitt el Baker utasítására. A Giants játékosa ráadásul egy harmadik embert arra utasított, hogy lőjön le valakit, aki épp besétált a buli helyszínére, de szerencsére végül egyetlen lövés sem dördült el a helyszínen, ami Bakerre nézve szerencse, hiszen akkor szinte biztos, hogy életfogytiglanra vagy halálbüntetésre ítélik.

A party résztvevői állítólag azt mondták a rendőröknek, hogy előre eltervezett rablás áldozatai lettek, ugyanis három menekülő férfi autóival úgy parkolt le a helyszín körül, hogy a lehető leggyorsabban tudjanak távozni. A sztorit tovább színesíti, hogy Baker és Dunbar állítólag két nappal korábban egy miami buliban körülbelül 70 ezer dollárt (22,9 millió forintot) bukott el szerencsejátékkal.

A 22 éves Bakert tavaly debütált az NFL-ben, és csapata már a játékoskiválasztó előtt tudta, hogy vannak magatartásbeli problémái, illetve lusta és nem megfelelő a munkamorálja, a hozzáállása. A 27 éves Dunbar tavaly 11 meccsen kezdett a Washington Redskinsben, és egy viszonylag jól sikerült szezon után cserélték el Seattle-be.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27222_resized.jpg?avcount=1713562218
origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145602_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Azt akarom, hogy azonnal szedjék ki a fiamat a föld alól" - döbbenetes, mit vett észre az édesanya gyermeke sírján

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143898_auto_resized.jpg
ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144826_auto_resized.png
hirtv.hu

Szergej Lavrov: átadtuk Izraelnek, hogy Irán nem akar eszkalációt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27220_resized.jpg?avcount=1713562218
origo.hu

Brutális bírságot kapott az RTL Klub

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144703_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. április 20.: az Ikreknek fontos felismeréseket hoz a szombat, a Mérleg menjen biztosra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713562218
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713562218
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145120_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közleményt adtak ki a Messenger- és a Facebook-felhasználóknak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144310_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/DDs_LO134p38ncsTi653VZjOGeVws_KQFPapdDtVnpA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YTViMTZkNWY5NDRiYjM4MTc4MmNlYjQ3OTVhNWE4.jpg
Úszás

Egy hajszálon múlott: Hosszú Katinka hatalmas lehetőségtől esett el

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/EiREfnoqWUZKt8d4g7bfyH0j12BGqU01o1B5uXLsehw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FhYmY2Mjg2YzA2OTQ0MmI4MGVjNGFhNjEyMTQ1NGE0.jpg
KAPITÁNY

„Ez ostobaság” – Szoboszlairól faggatta Marco Rossit a világ egyik legnagyobb magazinja