Sport

Európa-liga - Lovrencsics: nagy lehetőség előtt állunk

MTI

Létrehozva: 2019.11.29.

Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt

Noha az Espanyol az utolsó pillanatban mentette 2-2-es döntetlenre a Ferencváros elleni mérkőzést az Európa-liga ötödik fordulójában, a magyar bajnok labdarúgói inkább büszkén és elégedetten értékeltek, mintsem csalódottan.

"Voltak olyanok, akik búslakodva érkeztek az öltözőbe, de ahogy a mester, úgy én is azt mondtam a csapatnak, hogy erre a teljesítményre büszkék lehetünk" - értékelt Lovrencsics Gergő csapatkapitány. "Azért mégiscsak egy La Ligában szereplő riválist sikerült a kapujához szegeznünk a második félidőben".

A 31 éves jobb oldali védő szerint neki és a társainak nagy lehetőségként kell felfogniuk azt, hogy a továbbjutás reményében léphetnek pályára két hét múlva a zárókörben, nem pedig teherként. Úgy vélte, a Ludogorec nagyon kellemetlen ellenfél, amit ebben az idényben már háromszor megtapasztaltak. Elöl nagyon kombinatív futballt játszik, viszont szerinte a védelme sebezhető, ami bizakodásra adhat okot, mivel a Ferencváros támadói egyre jobb formát mutatnak.

"Ha Razgradban döntetlen születne, akkor lehet, bánnám az itt elszalasztott győzelmet, de ezzel kár foglalkozni" - mondta Lovrencsics arra utalva, hogy ha zöld-fehérek megtartják 2-1-es előnyüket az Espanyol ellen, akkor a bulgáriai meccsen a döntetlen a Ferencvárosnak lett volna kedvező a továbbjutás szempontjából, így viszont a Ludogorecnek lesz. "Jó formában vagyunk és fáradtnak sem érzem az együttest".

Sigér Dávid, az FTC első gólszerzője még boldogabban nyilatkozott. Mint mondta, az is csoda, hogy játszhatott, mivel sérülése miatt az utóbbi hetekben nem tudott együtt edzeni társaival, az pedig, hogy betalált, még álomszerűbbé tette a fellépését.

"Ez volt az eddigi legjobb meccsünk a csoportkörben még akkor is, ha a végén kicsúszott a kezünkből a siker" - jelentette ki a 29. születésnapját szombaton ünneplő középpályás, aki szerint a csapat elsődleges célja a bajnoki cím megvédése, mivel jövőre szeretnének legalább eddig eljutni ismét, márpedig bajnokként könnyebb ezt elérni. Sigér szerint épp ezért péntektől nem lesz szó a Ludogorecről, mert addig még két fontos bajnoki áll a gárda előtt.

Szerhij Rebrov vezetőedző az elszalasztott győzelem ellenére szintén azt emelte ki, hogy nagy dolog nemcsak a Ferencváros, hanem az egész magyar futball számára, hogy a csapatnak még van esélye a továbbjutásra, mivel a csoportkör bevezetése óta azt még egyetlen magyar csapat sem élte túl.

A Ferencváros a biztos csoportelső Espanyol elleni 2-2-es döntetlennel két hét múlva úgy utazhat a Ludogorec otthonába, hogy győzelemmel a legjobb 32 közé kerül. A bolgár riválist a Bajnokok Ligája selejtezőjében kettős győzelemmel kiejtette, de az El második fordulójában 3-0-ra kikapott tőle.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088003_auto_resized.png
origo.hu

Egy 10 éves gyermek 38 másodperc alatt győzte le a többszörös világbajnok sportolót

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26433_resized.jpg?avcount=1711620314
origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089846_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090209_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Rekordszámú a megtekintés Varga Judit megrendítő interjúján

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086779_auto_resized.jpg
ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087833_auto_resized.jpg
vg.hu

Reagált a Budapest Airport a 729 forintos bőrönd-kiárusításra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26442_resized.jpg?avcount=1711620314
origo.hu

Levetkőzött Ördög Nóra - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088249_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 28.: Mély és nagyon erős érzések járnak át csütörtökön

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088638_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Dráma! Máris kiadja felesége útját a TV2 sármos sztárja?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711620314
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090295_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rajongói segítségét kéri Széchenyi István ükunokája

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/WsoYEn1w5pxLhbF3IHK3jO3YmxbGBMo-luDWfztoiiU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyZjI5M2U4MjZjYjRkZGNhYWY0NjdmMzA0ZTk2MWJi.jpg
IMÁDAT

"Hiányozni fognak ezek a társak" – Szoboszlai Dominik meghatottan búcsúzik

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/FXaninBQcvRCcSsPW5z9S42HV4TbjpHbDGsidf2pjVY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RiMjc5MmMzMjcxOTRkYjU5Yjg3M2U0YTIxYmI4NzE2.jpg
Visszatérés

Visszatértek a Liu testvérek: bejött, amire mindenki számított