Sport

Duplantis a rúdugrás Mbappéja

Bors

Létrehozva: 2020.02.11.

A rúdugrás Paganinijének tartják, Szergej Bubkához és a PSG sztárfocistájához, Kylian Mbappéhoz hasonlítják a svéd Armand Duplantist, aki 617 centiméter felett repült át a hétvégén.

Forrás: AFP

Mintha csak rúdugrónak született volna. Duplantis hét­évesen már rekorder lett, egy louisianai versenyen 3,86 métert ugrott. Ezzel a három évvel idősebbeknél is nyert. Innentől éveken át minden korosztályban ő tartotta a rekordot, majd 18 évesen szintén rúdugró édesapja és egyben edzője, Greg Duplantis egyéni csúcsát (5,80 méter) is megdöntötte.

Az U20-as világbajnokságon 582 centit ugorva hódította el az aranyérmet, majd még ugyanabban az évben felnőtt Eb-győztes lett.

A sikerek láttán egyre többen kezdték a rúdug­rás királyához, az ukrán Bubkához hasonlítani, aki pályafutása alatt 35-ször(!) állított fel világcsúcsot, tizenhetet szabadtéren, tizennyolcat fedett pályán. 

Duplantist enynyi csúcseredmény után olyasmi, mint teher, nem ér­dekli, a lengyelországi To­runban rendezett versenyen 6,17 méteres ugrásával világcsúcsot ért el.

Minden, amit eddig tettem, erre a pillanatra épült, nem is tudom felfogni. Mindenki várta már, mikor döntöm meg a csúcsot, és én is tudtam, hogy bennem van. A legnagyobb vágyam vált valóra – mondta a 20 éves svéd sportoló. 

Egy zsiráfot is átugrana

Ikarus 280: 3,1 méter
Egyszintes családi ház: 3,80 méter
Zsiráf: 5,7 méter
Boeing 787 repülőgép: 5,91 méter
Panelház 2. emelete: 6 méter

Nem csak Bubkához hasonlítják, az atlétika Kylian Mbappéjaként is emlegetik. A 21 éves francia focista és a rúdugró is szinte már mindent megnyert fiatal kora ellenére, mindketten nagyon profik, sikerorientáltak, és évek óta bizonyít a felnőtt mezőnyben. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132075_auto_resized.jpg
origo.hu

Zelenszkij beismerte, hogy óriási a baj, közel a vég

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27107_resized.jpg?avcount=1713240912
origo.hu

Oroszország háborús üzenetet küldött Izraelnek és Iránnak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132857_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ez a helyesírási teszt garantáltan megizzaszt: okosabb vagy, mint egy ötödikes?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132318_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Zalatnay Sarolta üzent Magyar Péternek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132777_auto_resized.jpg
ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132223_auto_resized.jpg
vg.hu

Állampapír: trónfosztás az alapoknál, két vonzóbb befektetést is találtak a megtakarítók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27100_resized.jpg?avcount=1713240912
origo.hu

Sejtelmesen üzent Stana Alexandra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133406_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Détár Enikő megrázó vallomást tett a tragikusan elhunyt Babicsek Bernáttal kapcsolatban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132650_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Hiába kiabáltam, hogy állítsák meg" – piroson tekert át a hároméves kecskeméti kislány

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133132_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Véletlenül fedeztem fel" – most vallotta be a világhírű DJ, hogy rákos

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17130831_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Nagyon aggódnak a rajongók Zimány Linda miatt - most szúrták ki a testén

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/x7lqQUVJ_JI0eCK4Fzuf03lhM9dbj60XLk1PTRNchaM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzRmMGNjZjZjN2U2NDRhMDM4MjYwYTg5ZjVlMDk0MDM0.jpg
Veled vagyunk

Összeszorul a szív: ezt üzenték a Fradi-szurkolók Dejan Sztankovicsnak és fiának – fotó!

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/jtGvxarJThHCdRRs0o_cCST_Kk0y7wDj0KjUlo-rB3Y/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzA1ODEwM2NiZjdiNjRmOThiNGIxOWNkMjFjZDRkY2I0.jpg
Kapás Bogi

Fotó a múltból: rá sem lehet ismerni Kapás Bogira, így nézett ki az első olimpiáján