Sport

A maraton után a futók 70 százalékánál találtak szívproblémát cseh kutatók

Címkék
futásszív

MTI

Létrehozva: 2020.02.05.

A tavalyi prágai maraton résztvevői 70 százalékánál találtak szív- és veseproblémát a célba érkezés után cseh kutatók.

A prágai IKEM orvostudományi kutatóközpont tudósai keddi sajtótájékoztatójukon elmondták, hogy az amatőr futók gyakran megfelelő felkészülés nélkül, esetleges betegségeikről nem tudva vesznek részt maratoni távú futóversenyeken, ami károsíthatja az egészségüket.

"A következmények általában időlegesek és pihenéssel elmúlnak" - mondta Eva Kieslichova, az IKEM aneszteziológiai és intenzív klinikájának vezetője.

2019 májusában a kutatók a prágai maraton 97 résztvevőjét vizsgálták meg közvetlenül a 42,2 kilométeres táv lefutása után.

Egyik legfontosabb megállapításuk az volt, hogy még az aktív, lelkes, hetente többször edző amatőr futók testtömege is nagyon hasonló volt az átlagnépesség testtömegéhez.

Számos országban a maraton nevezési feltétele az orvosi igazolás, a prágai maratonra elég a nevező aláírása - mondta el a CTK hírügynökségnek a verseny szervezője.

Jan Pirk, az IKEM kardiológiai központjának vezetője, aki maga is amatőr futó, hozzátette, hogy a maratoni táv nem való mindenkinek és nem szabad minden áron megpróbálni teljesíteni.

Több mint tízezren vesznek részt évente a prágai maratonon, a csehek mindegy kétötöde rendszeresen jár futni.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083755_auto_resized.png
origo.hu

Opitz Barbi megvált a hatalmas, göndör hajától

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711692018
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091237_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Főügyész Magyar Péter felvételéről: így nem törölhető a tartalom

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086839_auto_resized.jpg
ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084803_auto_resized.jpg
vg.hu

Varga Judit egykori kabinetfőnöke kitálalt a Mandinernek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711692018
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17063274_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 20.: a Bika bízzon magában, a Bak nézzen az álarc mögé

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711692018
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082722_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Remegő hanggal jelentkezett be Ördög Nóra: támadás történt az Ázsia Expressz szállodájában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/WsoYEn1w5pxLhbF3IHK3jO3YmxbGBMo-luDWfztoiiU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyZjI5M2U4MjZjYjRkZGNhYWY0NjdmMzA0ZTk2MWJi.jpg
IMÁDAT

"Hiányozni fognak ezek a társak" – Szoboszlai Dominik meghatottan búcsúzik

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/FXaninBQcvRCcSsPW5z9S42HV4TbjpHbDGsidf2pjVY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RiMjc5MmMzMjcxOTRkYjU5Yjg3M2U0YTIxYmI4NzE2.jpg
Visszatérés

Visszatértek a Liu testvérek: bejött, amire mindenki számított