A románok elleni győzelemmel kezdte meg a magyar válogatott szerdán a középdöntőt a női kézilabda-vb-n. Ignácz Ilona, az 1965-ben világbajnoki címet nyert női kézilabda-válogatott tagja az MTI-nek elárulta, nagy hatással volt rá a siker. Csillogó szemekkel nézte a nemzeti csapat fehér mezét, középen a nemzeti lobogó sávjaival, mert ezt az ő csapatuk, az 1965-ben aranyérmes válogatott felszerelése ihlette.

Csodálatos volt, amit tegnap a románok elleni mérkőzésen láttam. Együtt volt a csapat technikailag és taktikailag is, küzdöttek és nagyon jól játszottak a lányok. Remélem, ez egy nagyon jó kiindulópont a további eredményekhez. Úgy gondolom, ha sikerül a dobogó közelébe kerülni, akkor történhetnek nagy meglepetések. Szerintem ez a magyar csapat olyan átütőerővel rendelkezik, hogy mindenki ellen nyerhet
- mondta Ignácz Ilona.
A magyar válogatott négy mérkőzés után négy győzelemmel áll, a középdöntő folytatásában pénteken 18 órától Japánnal, vasárnap 20.30-tól pedig Dániával találkozik. A negyeddöntőbe az első két helyezett jut a csoportból.
Női kézi-vb: Hol végeznek a magyarok?
A női kézilabda-válogatott ismét büszkén veszi tudomásul, hogy rajta a világ szeme. A német–holland közös rendezésű világbajnokságon kiderül, melyik csapatnak jön ki legjobban a lépés, ki lesz a végső győztes, és hol végeznek a magyar lányok. A TippmixPRO-n minden mérkőzésre lehet fogadni.
Figyelem! A szerencsejáték függőséget okozhat. 18 éven aluliak számára nem ajánlott. Részletek itt!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.