Elhunyt Lenny Wilkens, az NBA legsikeresebb edzője. A 88 éves legendát a liga történetének egyik legtöbb győzelmet arató alakjaként tartják számon.

Lenny Wilkens 1937-ben született New Yorkban. Gyermekkora nem volt könnyű: édesapját ötéves korában elvesztette, édesanyja pedig templomokban vállalt munkát, hogy eltartsa a családot. Egy brooklyni középiskolában kezdett el kosárlabdázni, de egy időre abbahagyta a játékot, amikor a családnak pénzre volt szüksége, és dolgozni kezdett. Később egy egyetemi edző ösztöndíjának köszönhetően tért vissza a pályára.
Wilkens rövid idő alatt kiemelkedő játékos lett. Ő volt az első az iskolája történetében, akinek visszavonultatták a mezszámát és 2006-ban beiktatták a College Basketball Hall of Fame-be is.
Az NBA-ben 15 szezonon át szerepelt, ezalatt kilencszer választották be az All-Star csapatba. Kiváló védekezéséről volt ismert, és büszkén vallotta, hogy mindig az ellenfelek legjobb játékosait szerette megállítani.
Edzőként is maradandót alkotott: az NBA történetében a harmadik legtöbb győzelemmel büszkélkedhet, pályafutása során 1332 sikert könyvelhetett el. 1979-ben a Seattle SuperSonics csapatát is bajnoki címre vezette.
1986-ban a Cleveland Cavaliers vezetőedzője lett, majd 1993-ban távozott a posztról. Edzői karrierjét 2005-ben fejezte be, a New York Knicks csapatánál.
Lenny Wilkens a James Naismith Kosárlabda Hírességek Csarnokába kétszer is bekerült: 1989-ben játékosként, 1998-ban pedig edzőként. Emellett segédedzőként tagja volt az 1992-es barcelonai olimpián aranyérmet szerző amerikai Dream Team-nek is.
Számtalan fiatal, valamint játékosok és edzők generációinak életére volt hatással, és ezt integritással és igazi klasszissal tette
- mondta Adam Silver, az NBA elnöke a vasárnapi közleményében.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.