15 év házasság után hivatalosan is elvált a feleségétől Jamie Murray. A teniszező és Alejandra Gutierrez már tavaly külön költöztek egymástól, de a hivatalos jogi procedúra még csak a napokban ért véget. A sportoló pedig máris feltűnt az egyik internetes társkeresőn, nem is akármilyen fotóval.
Andy Murray teniszsztár testvére, Jamie szintén profi teniszező, csak ő párosra specializálódott. Annak ellenére, hogy öccse árnyékában maradt, maga is hét Grand Slam-címet nyert. Ami a magánéletét illeti, 2008-ban ismerkedett meg a kolumbiai Alejandrával, két évvel később pedig össze is házasodtak egy zártkörű szertartáson. 2022-ben született meg egyetlen gyermekük, aki az Ava nevet kapta.
Jamie és Alejandra Murray 2025. augusztus 22-én hivatalosan is elváltak. Ez egy rendkívül nehéz időszak Jamie és Alejandra számára
– idézi a 39 éves teniszező szóvivőjének szavait a The Sun.
Jamie Murray már regisztrált is egy internetes társkeresőre, és egy olyan képet használ az ismerkedésre, amelyen a testvérével teniszezik.
Ez egy nagyon szomorú helyzet. Jamie és Alejandra keményen dolgoznak azon, hogy a lehető legbékésebbé tegyék a kapcsolatukat ebben a szakaszban. Jamie elkezdett új emberekkel ismerkedni azáltal, hogy társkereső oldalakra regisztrált
– mondta a teniszező egyik családtagja
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.