"Bőgök, mint egy csecsemő" - Elhunyt párjától búcsúzik az összeomlott játékvezető

bundesliga
PUBLIKÁLÁS: 2025. szeptember 11. 19:10
53 évesen, súlyos betegségben halt meg a sikeres kézibíró. Állandó partnere és barátja a közös évtizedek után vett tőle búcsút.

Súlyos betegség következtében, 53 évesen elhunyt Marcus Helbig, aki 1993-tól 2021-ig több mint 600 német és 250 nemzetközi kézilabda-mérkőzésen bíráskodott Lars Geipellel. Utóbbi megindító szavakkal búcsúzott kollégájától, akivel az évtizedek során szoros baráti kapcsolatba is került.

Lars Geipel (balra) megindító búcsúüzenetet írt elhunyt kollégájáról és barátjáról, Marcus Helbigről
Lars Geipel (balra) megindító búcsúüzenetet írt elhunyt kollégájáról és barátjáról, Marcus Helbigről
Fotó: dpa Picture-Alliance via AFP

Az 50 éves Geipel nem is palástolta az érzelmeit Helbigre emlékezve, akivel a 2020-as férfi Európa-bajnokság stockholmi bronzmeccse (Szlovénia-Norvégia 20-28) volt az utolsó nagy feladatuk. Pár héttel később Helbig megtudta, hogy súlyos betegséggel kell megküzdenie, amellyel szemben aztán most elvesztette a maga mérkőzését.

"Kedves Marcus! Még pontosan emlékszem, hogyan álltam 33 évvel ezelőtt a lakásod előtt, hogy elinduljunk az első közös kézilabdameccsünkre. (...) Én kivételesen pontos voltam, de te már nem voltál otthon: régen elindultál a sportcsarnokhoz, és olyan korán odaértél, hogy még be sem engedtek, mert még az őr sem volt ott.

Most megint túl korán mentél el, de ezúttal nem tudom, hová. A nagymamám azt mondaná, a mennybe

– írta a gyászoló barát, majd így folytatta:

"Amit tudok, hogy hihetetlenül fáj az elvesztésed. Hogy nem tudhatlak magam mellett, ahogyan az elmúlt 33 év során. Senki sem maradt, akihez olyan bizalommal fordulhatok tanácsért a játékkal kapcsolatos döntésekben. Senki sem maradt, aki olyan kedvesen tudna bosszankodni, ha késem. (...) 

Bőgök, mint egy csecsemő, miközben ezt írom. Egyelőre nem hiszem, de egyszer majd újra mosolyogva tudok majd rád gondolni. 

Akkor emlékezni fogok a hihetetlenül sok remek meccsre, amelyeket együtt vezettünk. De éppen úgy a kevésbé jókra is, aztán hazafelé az autóban uralkodó jéghideg hangulatra. Emlékezni a kézilabdán kívüli kisebb-nagyobb dolgokra, amelyek olyan különlegessé tették az együtt töltött időnket. Jóban-rosszban, nagy sikereket ünnepelve vagy éppen keserű tapasztalatokat elviselve. 

Az élet összehozott minket, a halál pedig most elválasztott. De amit a halál sem tud elvenni, azok az érzéseim és emlékeim rólad! Mindig a szívemben foglak hordozni, és sosem felejtelek el!

– zárta megható gondolatait Lars Geipel.

Marcus Helbig emlékére az eheti Bundesliga-meccseken gyászszalagot viselnek majd a bírók és a német szövetség minden alkalmazottja.
 

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.