A friss házasság után nem is alakulhatott volna jobban Fucsovics Márton amerikai túrája: az immár háromszoros tornagyőztes teniszező magabiztos játékkal diadalmaskodott a 800 ezer dollár (270 millió forint) összdíjazású keménypályás verseny döntőjében. A siker után feleségével, Molnár Ninivel együtt ünnepelt a pályán, meghitt csókkal pecsételve meg az újabb közös mérföldkövet.
Mint ismert, Fucsovics két szettben legyőzte a holland Botic van de Zandschulpot az egyesült államokbeli Winston-Salemben rendezett fináléban. A magyar klasszis – aki a trófea mellé 109 640 dollárt (37,4 millió forintot) is átvehetett – a döntőt követően feleségével, az immár újdonsült Molnár Ninivel közösen ünnepelt. A torna hivatalos oldalán is megosztott egy képet a párosról, amelyen boldogan ölelték egymást a pályán - írta az Origo.
„Csókkal pecsételve. Fucsovics Márton a két hete házasságban élő feleségével, Molnár Ninivel ünnepel” – fogalmazott a Winston-Salem Open közösségi oldala. A magyar teniszező és párja két éve talált egymásra, érzelmeik pedig napról napra erősödnek. Néhány hete meghitt esküvőn mondták ki a boldogító igent, amelyen kizárólag a család és a legközelebbi barátok vettek részt.
Ez a harmadik tornagyőzelmem, 33 és fél évesen már az öregebbek közé tartozom, de még itt vagyok
– nyilatkozta boldogan Fucsovics.
Tovább harcolok, és addig játszom, amíg csak tudok, mert még mindig élvezem a teniszt. A mai meccs jó példa volt arra, hogyan kell kezelni a hullámvölgyeket, mert végig igazi hullámvasút volt. Próbáltam mindig csak a következő pontra koncentrálni. Amikor Botic visszajött a mérkőzésbe, próbáltam emelni a szintemet, és sikerült is.
A győzelemnek köszönhetően Fucsovics várhatóan a világranglista hatvanadik helye környékére lép előre. Bár most még a megérdemelt ünneplés pillanatait élvezheti, sok ideje nincs a pihenésre: vasárnap már rajtol a US Open, ahol a 27. helyen kiemelt Denis Shapovalov lesz az első fordulós ellenfele.
A pályán és azon kívül is ragyogóan alakul Fucsovics Márton élete, hiszen felesége, Molnár Nini immár társként osztozik a diadalok örömében.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.