Megint Dárdai Pált igazolja az élet, újabb utódja mondott csődöt

Dárdai Palkó
PUBLIKÁLÁS: 2024. december 14. 15:00
Idén harmadszor váltották le a Herthánál, és összesen már a nyolcadik utóda marad el tőle. Dárdai Pál menesztése után mindig visszaesés következik be.

A kiesőjelölt Münster (Németh András csapata) 2-1-es győzelmet aratott a Hertha vendégeként a német labdarúgó-másodosztály 16. fordulójában. A kezdőcsapatában Dárdai Mártont, csereként pedig a bátyját, Dárdai Palkót is bevetett berliniek szezonbeli nyolcadik hazai meccsén ez már az ötödik veresége volt az Olimpiai Stadionban, közel 46 ezer néző előtt. A tabellán egyre lejjebb csúszó fővárosi klub bőszen fütyülő szurkolói aligha csodálkoznak az újabb mélyrepülésen, hiszen csak az történik, ami 2019 óta mindig: a kispadról menesztett magyar klublegenda, Dárdai Pál aktuális utódja most is gyengébben teljesít a csapattal. A tanácstalannak tűnő, kiábrándító játékot emlegető Christian Fiél irányításával eddig 16 bajnokin csak 21 pontot gyűjtött a Hertha BSC proficsapata, hárommal kevesebbet, mint tavaly ilyenkor Dárdaival, a kiesés és egy viharos nyár után, a totális átalakítás közepén.

Fiél (balra) is ugyanúgy járt, mint eddig Dárdai minden más utóda: gyengébb pontátlagot hoz a Hertha élén
Fiél (balra) is ugyanúgy járt, mint eddig Dárdai minden más utóda: gyengébb pontátlagot hoz a Hertha élén       Fotó: dpa Picture-Alliance via AFP

A játékosként máig Bundesliga-meccsrekordernek számító, lassan 28 éve a Herthát szolgáló Dárdait először 2019 nyarán váltották le. Addigi 4,5 éves edzői tevékenysége során meccsenként átlagosan 1,38 pontot szerzett az irányításával a csapat (mellesleg beépített egy sor saját nevelésű fiatalt, és miután megmentette a kieséstől, kétszer is Európa-liga-indulásig vezette). 

Dárdai utódai mindig gyengébben teljesítenek

Az utána gyorsan váltogatott trénerekkel mind lejjebb csúsztak a berliniek. Az átlagaik kivétel nélkül gyengébbek voltak Dárdaiénál – miközben egy befektető jóvoltából euró-százmilliókat költhettek erősítésre, volt olyan téli átigazolási időszak, amikor az egész futballvilágban a Hertha szórta el a legtöbb pénzt.

Dárdai Pál pont/meccs átlaga 2015 januárja és 2019 nyara között: 1,38 (172 meccsen)

Az utódai:

Ante Covic: 1,21 (14 meccs)

Jürgen Klinsmann: 1,20 (10 meccs)

Alexander Nouri: 1,25 (4 meccs)

Bruno Labbadia: 1,07 (28 meccs)

Először 2021 januárjában hívták vissza Dárdait a kispadra, hogy újra mentse meg a Herthát a kieséstől. Ez sikerült, november végén, 31 mérkőzés (és azokon 1,23 pontos átlag) után azonban újra leváltották.

Dárdai Pál pont/meccs átlaga 2021-ben: 1,23 (31 meccsen)

Az utódai:

Tayfun Korkut: 0,64 (14 meccs)

Felix Magath: 1,11 (9 meccs)

Sandro Schwarz: 0,76 (29 meccs)

Harmadik etapjának elején már nem sikerült kivédenie a kiesést a Bundesliga-élvonalból, miután a klub nem csak szakmai, de gazdasági szempontból is az összeomlás szélésre sodródott. Miközben még a negyedosztályba sorolás is lehetséges volt, Dárdai sikerrel levezényelte a keret teljes átalakítását és megfiatalítását. Eközben pedig súlyos eurómilliókkal gazdagította a klubot. A Herthán belül őt fúró új befektető, a példátlan sérülés- és betegséghullám, illetve Kay Bernstein elnök váratlan halála okozta sokk ellenére stabilizálta a csapat átmeneti évét, a 2. Bundesliga 9. helyén végezve – hogy a munka nehezének elvégzése után, idén nyáron a Hertha-vezetők újra másnak adják a kispadot.

Azt a Fiélt nevezték ki álommegoldásként Dárdai Pál helyére, aki a másodosztály 2023/24-es szezonjában 8 ponttal kevesebbet gyűjtött és 3 ponttal hátrébb végzett a Nürnberg szakvezetőjeként. Az eredmény magáért beszél.

Dárdai Pál pont/meccs átlaga 2023 áprilisától 2024 nyaráig: 1,45 (44 meccsen)

Az utóda:

Cristian Fiél: 1,42 (19 meccsen)

 

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.