Kórházból jelentkezett be táncos lábú sztársportoló: hároméves kislányát kezelik az orvosok

kórház
PUBLIKÁLÁS: 2023. augusztus 23. 19:15
A kislánynak azonnali ellátásra volt szüksége.

Ben Foden igazi legenda. A híres rögbi játékos sportolói karrierje mellett a celebritások életét is éli, nemrégiben például a Dance on the ice című táncos műsorban is szerepelt - nem kis sikerrel. Most azonban megtörten jelentkezett be, ugyanis három éves kislánya a nyaralásuk során súlyos balesetet szenvedett, ezért azonnal kórházba kellett szállítani. 

A sportoló hároméves kislánya úgy viselkedett, mint egy hős / Instagram 

Milyen is lenne a nyári vakáció sürgősségi osztály nélkül?

- tette fel a költői kérdést a sportoló 24 óráig elérhető Insta-storyjában

A sportoló kedvese, Farrah mesélte el a történteket. Elmondta, hogy egy olyan játszóházban voltak, ahol a gyerekek szivacsokkal megtömött medencébe ugrálhattak. A kislány azonban nem vette észre, hogy a medence egy pontjáról egy másik gyerek elhordta az összes szivacsot, és a szerencsétlen hároméves éppen oda ugrott. Még szerencse, hogy csak a lába sérült meg! 

Jelenleg a bokájától a combjáig gipszben van a kislány, olyan súlyos törést szenvedett, az anyuka pedig fel van háborodva, hogy miért nem volt a medence kipárnázva. 

 

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.