Szoboszlai miatt bukik a sztárcsapat, eldőlt Hamilton jövője

Lewis Hamilton
PUBLIKÁLÁS: 2023. július 30. 14:00
Ezek voltak a héten a legolvasottabb sportcikkek.
sk

Szoboszlai Dominik akaratán kívül tehet keresztbe a BL-győztes Manchester Citynek. Az RB Leipzig már 150 millió eurót (57,6 milliárd forint) kaszált idén nyáron a játékoseladásokon, ennek csaknem a felét a Liverpoolba igazoló Szoboszlain. Persze költött is rendesen a távozók pótlására, de a jelentős bevételekkel a kasszában nincs rákényszerülve, hogy eladja újabb sztárját. Josko Gvardiolt - őt akarja nagyon a City - csak 100 millió euróért (38,5 milliárd forint) engednék el Lipcséből, sőt az angliai teljesítményétől, sikereitől függő pluszpénzt is kérnek érte. Csakhogy a manchesteriek egyelőre legalább 10 millió euróval kevesebbet kínálnak érte, sőt még a bónuszok feltételeiről is vitázik a két oldal.

Szoboszlai az első liverpooli munkanapján
Az RB Leipzig jól keresett Szoboszlaival  Fotó: liverpoolfc.com

A Sky Sports éppen a 38. Magyar Nagydíjon indította el „gyerekműsorát”, ahol a legkisebbek is szerepet kapnak a műsorkészítésben, akár riporterként és elemzőként is kipróbálhatják magukat. Az egyik ilyen adásban egy fiatal srác Toto Wolffal, a Mercedes csapatfőnökével beszélgetett, és rá is kérdezett Lewis Hamilton hosszabbítására. Wolff erre a fülébe súgta, hogy

Hamilton két évre fog aláírni, hivatalosan ezt azonban még nem erősítheti meg

A titkot azonban nem sokáig tudta tartani, nem sokkal később elkotyogta Wolff privát információját.

Hamilton aláír  Fotó: AFP

A Nemzetközi Úszószövetség (WA) kongresszusa 172 igen és 3 nem szavazattal jóváhagyta az elnökség egyhangú döntését, így Budapestre költözik a jelenleg a svájci Lausanne-ban működő nemzetközi sportszervezet.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kijelentette a kormányzat kész 15 éven át ingyen biztosítani a helyszínt a Nemzetközi Úszószövetségnek, emellett adókedvezményeket és mentességet nyújtanak a szervezetnek, valamint kész megkezdeni az egyeztetéseket a szükséges infrastrukturális beruházásokról. Büszkeségét fejezte ki amiatt, hogy 2017 és 2022 után Magyarország 2027-ben is vizes világbajnokságot rendezhet, így tíz éven belül "mesterhármast" ér el. 

Szijjártó Péter (jobbra) és Huszain al-Muszallam, a Nemzetközi Úszószövetség elnöke az aláírás után
Fontos megállapodás született Fotó: MTI

 

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.