Egyelőre csak a német másodosztályú Karlsruhe ellen játszott Szoboszlai Dominik, de a Liverpoolnál mindenki abban bízik, hogy a másik új középpályással, a világbajnok argentin Alexis Mac Allisterrel együtt újra versenyképessé teszik a legutóbbi Premier League-szezont csak ötödikként zárt csapatot. A pályán kívül áttételesen már sikerült keresztbe tennie a bajnok (és Bajnokok Ligája-győztes) Manchester Citynek.
Az abu-dzabi tulajdonosok révén dúsgazdag manchesteri Égszínkékek menedzsere, Pep Guardiola egyre türelmetlenebbül várja a védelem bal oldalára kiszemelt horvát Josko Gvardiolt, Szoboszlai eddigi csapattársát. A lipcsei edző, Marco Rose érdeke is az lenne, hogy mielőbb dőljön el: marad vagy megy egyik legnagyobb erőssége? Csakhogy a szakmai szempontokat felülírják az anyagiak. Míg Szoboszlait a szerződésébe foglalt záradék határideje előtti órákban 70 millió euróért (27 milliárd forint) villámgyorsan kivásárolta a Liverpool, addig a City alkudni próbál a 21 éves védőért fizetendő összegből.
Itt zavar be a képbe a magyar középpályás. Az RB Leipzig már 150 millió eurót (57,6 milliárd forint) kaszált idén nyáron a játékoseladásokon, ennek csaknem a felét Szoboszlain. Persze költött is rendesen a távozók pótlására, de a jelentős bevételekkel a kasszában nincs rákényszerülve, hogy eladja újabb sztárját. Gvardiolt csak 100 millió euróért (38,5 milliárd forint) engednék el Lipcséből, sőt az angliai teljesítményétől, sikereitől függő pluszpénzt is kérnek érte. Csakhogy a manchesteriek egyelőre legalább 10 millió euróval kevesebbet kínálnak érte, sőt még a bónuszok feltételeiről is vitázik a két oldal.
– Nagyon megleptek minket azok a hírek, melyek szerint már orvosi vizsgálatra várták Joskót az angolok. Itt van velünk, nagyon profi a hozzáállása, rendkívül motiváltan készül. Szerintem tetszik neki, amit építünk itt. Más kérdés, hogy a Manchester City jelezte, akarja őt, és igen, Josko pedig elmondta, hogy el tudja képzelni a dolgot. De a tárgyalások során még nagyon, nagyon távol vannak az elképzelések. Közelében sem vagyunk a megállapodásnak. Meg kell mondjam,
Szoboszlai Dominik átigazolása a Liverpoolhoz mindannyiunkat meglepett, ugyanakkor megadta nekünk a szükséges anyagi biztonságot és nyugalmat. Tehát már nincs szükségünk a Josko eladásából származó pénzre,
nagyon nyugodtak lehetünk a helyzetével kapcsolatban. Annak örülnénk a legjobban, ha maradna
– nyilatkozta Max Eberl lipcsei sportigazgató.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.