Fradi

Hoppá, már a télen távozhatnak a Fradi sztárjai

Címkék
frissFradi

Bors

Létrehozva: 2022.10.31.

Három labdarúgó a világbajnokságon is bizonyíthat.

Budapest 20221027 Labdarúgás EL selejtező FTC-Monaco Fotó: Nemzeti Sport/Árvai Károly

Könnyen lehet, hogy világsztárok ellen folytatja szereplését az Európa-liga kieséses szakaszában a Ferencváros. A márciusi nyolcaddöntőben jöhet akár a Barcelona, a Manchester United, az Arsenal, vagy a Juventus, de emellett az is kérdés, hogy a zöld-fehérek kikkel állnak ki jövőre.

 Azt már korábban lehetett hallani, hogy érdeklődnek a legjobbak iránt, ez a mostani szereplés után csak növekedhet.
 

A továbbjutással nő a játékosok értéke, s ezzel a klub is értékesebb lesz 

– mondta Orosz Pál vezérigazgató, aki szerint most ért be a 11 év kőkemény munkájának a gyümölcse.

Ryan Mmaee (balra) a vébén is bizonyíthat, Fotó: Bors


Arról már korábban lehetett hallani, hogy mindössze fél év után távozhat Adama Traoré, az 5 millió euróra taksált játékost a Premier League-ben szereplő Everton már a télen vinné. A középpályás Aissa Laidouniért már nyáron 4 millió eurót fizettek volna törökök, míg a védő Sammy Mmaee török és francia ajánlatokat kapott. Őket biztosan nehéz lesz megtartani, főleg úgy, hogy Mmaee – testvérével Ryannal együtt a marokkói, Laidouni pedig a tunéziai válogatottban jó eséllyel a vébén is szerepelhet.
A klub az ajánlatokkal csak konkrét megkeresés esetén foglalkozik, s csakis akkor enged el játékosokat, ha anyagilag és szakmailag is megéri.
- Mindhárom játékos ismert, és van irántuk most is folyamatos megkeresés, egy vb tovább növelheti az érdeklődést – mondta a Csakfocinak a világbajnoki szereplőkkel Hajnal Tamás, az FTC sportigazgatója, aki hozzátette, nem csak eladhat, vehet is játékost a vébéről a klub.

 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145965_auto_resized.jpg
origo.hu

Norris először, Hamilton két és fél év után nyerhet - az F1 Kínai Nagydíj sprintfutama élőben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27226_resized.jpg?avcount=1713591017
origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145449_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Lövéshangokra riadtak fel a szegediek, a város több pontján is észlelték a különös zajt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145007_auto_resized.png
hirtv.hu

Olyan történetet idézett fel Orbán Viktor, amitől ledöbbent a hallgatósága + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139025_auto_resized.jpg
ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144655_auto_resized.jpg
vg.hu

A cégek kényszerértékesítéséről kérdezte Svájc elnöke Orbán Viktort Budapesten

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27232_resized.jpg?avcount=1713591017
origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143035_auto_resized.jpg
travelo.hu

Videó: Anyukája mellett szinte eltörpül a Szegedi Vadaspark legújabb, cuki lakója

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713591017
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713591017
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145602_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Azt akarom, hogy azonnal szedjék ki a fiamat a föld alól" - döbbenetes, mit vett észre az édesanya gyermeke sírján

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145063_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/DDs_LO134p38ncsTi653VZjOGeVws_KQFPapdDtVnpA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YTViMTZkNWY5NDRiYjM4MTc4MmNlYjQ3OTVhNWE4.jpg
Úszás

Egy hajszálon múlott: Hosszú Katinka hatalmas lehetőségtől esett el

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/EiREfnoqWUZKt8d4g7bfyH0j12BGqU01o1B5uXLsehw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FhYmY2Mjg2YzA2OTQ0MmI4MGVjNGFhNjEyMTQ1NGE0.jpg
KAPITÁNY

„Ez ostobaság” – Szoboszlairól faggatta Marco Rossit a világ egyik legnagyobb magazinja