Az egykori pengés középpályás bevallja, utóbbiban, azaz a kései szerelemben már nem nagyon hitt, de a csoda megtörtént a négyszeres válogatott MTK-futballistával, Kékesi Rezsővel.
– 2017-ben váltam el magyar feleségemtől Svájcban, ott a légiós élet, a futball után addig dolgoztam, ameddig most 28 éves, Yverdonban orvosi asszisztensnek tanuló leányom, Fruzsina él – folytatja.
Miután a financiális alapokat megteremtette leánya boldogulásához, hazatért, elvégre szülőhaza csak egy van. A 64 éves, Verebes Mágus által Rőzsének becézett középpályásra tavaly aztán rátalált a szerelem.
"Meglátja, Mester, menni fog!" - ezt énekelte az MTK futball-együttese. A mikrofonnal Kékesi Rezső, mellette a Verebes Mágus, a kék-fehérek edzője Fotó: Facebook
–Egykori bokszoló barátom, Kiss Zoltán a tudtom nélkül feltett a Tinderre, és szinte azonnal válaszolt egy hölgy. Karolin azóta is a kedvesem. Jellemvonásaink tökéletesen passzolnak egymáshoz, érdeklődési körünk is azonos. Fodrásznőként Kispesten bérel széket, amint teheti, rohan haza, én pedig nyugdíjas futballistaként az ügyes-bajos dolgok intézésébe segítek be.
A nála tizennégy évvel fiatalabb hölgyet rajongásig szereti, gyakorta ruccannak le az exválogatott labdarúgó nagynénje Zamárdiban lévő nyaralójába, háborítatlanul élvezik a vizet, nyugalmat.
–Karolin remekül főz, az én szájízemnek megfelelően készíti a töltött káposztát, a húsgombócokat káposztalevél mellőzésével tálalja. Mondhatom, mennyei, bár bevallom, én inkább leveskedvelő vagyok.
S mivel Kékesi két egykori csapattársával, Gáspár Józseffel és Boda Imrével olykor tiszteletét teszi a kék-fehérek futballmeccsein, Karolin is vele tarthatna. De nem teszi.
–Erre a szerelmem azt mondja, a futball az én felségterületem, annak élvezetében nem zavar.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.