Sport

Egymásnak esik Bunyós Pityu és Növényi Norbi?

Bors

2021. szeptember 21. kedd 11:30

<p>Hatalmas ötlettel állt elő egy magyar vállalkozó: megkereste Növényi Norbit és Bunyós Pityut, hogy térjenek vissza a ringbe – pont úgy, ahogy Mike Tysonék a tengerentúlon.</p>

Újra szorítóba léphet a 64 éves olimpiai bajnok birkózó, Növényi Norbert és az 57 esztendős, korábbi bokszoló, jelenleg mulatós zenész, Szikora István, azaz Bunyós Pityu. Az ötlettel, hogy egy gálameccs keretein belül mérjék össze az erejüket, egy magyar vállalkozó kereste fel őket. Maga a gondolat pedig onnan jött, hogy az utóbbi időben sorra térnek vissza a ringbe az amerikai világsztárok, Mike Tyson és Evander Holyfield is bőven 50 felett húzott újra kesztyűt.

Én készen állok a visszatérésre. Egyelőre még nem tisztázott, pontosan milyen szabályok szerint csapnánk össze, hiszen én inkább az ökölvívás, Norbi pedig a birkózás szabályai szerint harcolna – mondta a Borsnak Bunyós Pityu.

Növényi lapunknak azt mondta, edzésben van, fizikai akadálya nincs a visszatérésének. Csupán egy dolog miatt bizonytalan még.

Az egyetlen, ami visszatartana, azok a fotelhuszár kommentelők. Van-e szükségem arra, hogy ismeretlen emberek névtelenül szidjanak engem és a családtagjaimat, mert manapság bármit tesz az ember, ez van... – fogalmazta meg aggályait az 1980-as moszkvai olimpián aranyérmes birkózó, aki kick-boxban, ketrecharcban és földharcban is világbajnok volt. Utóbbi sikerét 56 évesen aratta.

Hozzátette, ha tisztázódnak a részletek, és kap megfelelő motivációt, igent mond az összecsapásra, ami hónapokon belül, a Papp László Sportarénában kerülne megrendezésre.

Én mindig azt szoktam mondani, a márkát meg kell fizetni – tette hozzá mosolyogva Növényi.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Milák Kristóf: Borzasztó, szégyen nagyon rossz

origo.hu

Meztelenül jógázik a hatalmas mellű Playboy-modell - fotók

borsonline.hu

Édesapja takaróját ölelve találta holtan 3 éves kislányát az édesanya

magyarnemzet.hu

Horner: A bíróságon dőlhet el a világbajnoki cím sorsa

ripost.hu

Nagyon dögös: Weisz Fanni levetkőzött, megmutatta tökéletes alakját

mandiner.hu

Blinken és Scholz szerint egyedül az oroszok a felelősek az élelmezési válságért

origo.hu

Döbbenet, mire használnák a sisakot, amely jelez, ha viselője pornót néz

mindmegette.hu

3 recept GYOZA gombóccal, ami azonnal a család kedvence lesz

origo.hu

Gyógyszerkészítmény az emésztési zavarok ellen (x)

mindmegette.hu

3 recept GYOZA gombóccal, ami azonnal a család kedvence lesz (x)

borsonline.hu

Kiderült, ki halt meg a Ferihegyi Repülőtérnél történt tragédiában

origo.hu

Horvátország tele van természettel…(x)

További cikkek

Arany

Jöhet a palacsinta! Milák Kristóf 100 méteren is világbajnok

Dráma

Kiderült, miért nem léptek közbe a vízimentők, amikor elájult egy úszó a vizes vb-n