Vajon kitart a Fehérvár focicsapatának lendülete a Fradi ellen is?

Vajon kitart a Fehérvár focicsapatának lendülete a Fradi ellen is?

Fehérvár
PUBLIKÁLÁS: 2021. április 23. 21:45
Három bajnoki után korai lenne még messzemenő következtetést levonni, de tény, a Fehérvár FC futballcsapata új edző-triumvirátusával eddig veretlen. De vasárnap a Fradi elleni rangadó jön.
szs

Életbevágó kérdésről ugyan nem dönt a Fehérvár–Ferencváros NB I-es labdarúgó-rangadó, hiszen a vendégcsapat már bajnok, de azért a presztízs kötelez.

Ugyanez igaz a hazaiakra, akiknek egy exferencvárosi, Szabics Imre dirigál.

EDDIG ZAKÓ NÉLKÜL

Április elseje óta három forduló során két győzelem, egy döntetlen a mérlege a fehérváriaknak. A Kisvárda elleni idegenbeli 0-0 nem világrengető, de köztudott, Supka Attila mester csapat bárkit képes sarokba szorítani. Az újpestiekkel szembeni hazai 4-0 pedig jelezte, a fehérváriak a rivális kapuja előtt igen eredményesek, majd a kiesés szélén tántorgó Honvéd fővárosi legyőzése (3-2) arra példa, hogy a kötelezőt is hozza a sóstói gárda.

ÚJ MESTERNEK ILLIK BIZONYÍTANI

Tieber László, a Vidi egykori gólvágója kiemelte, a világon mindenütt úgy van, hogy ha új szakvezető érkezik, a játékosok igyekeznek előnyös arcukat mutatni.

– Számomra új, hogy a Nikolics Nemanja, Budu Zivzivadze támadó páros milyen jól megérti egymást, ami egy közönségszórakoztató futball ígérete – mondta Tieber. – Ha a hátralévő 270 percet is vereség nélkül hozzák le, akkor állítható, új szelek fújdogálnak.

MI LESZ A FRADI-TEMPÓVAL?

Ami a FTC elleni bajnokit illeti: kérdéses, hogy a 32. bajnoki cím megszerzése után enged-e a tempóból a vendégcsapat?

A Fehérvár az esélyesebb – vélte Tieber. – Ebben az idényben a két csapat első, fővárosban vívott találkozója 1-1-re végződött, a fehérvárin a Fradi nyert 2-0-ra, szóval, ildomos lenne ötvenszázalékos mutatóval zárni ellenük.

Csongrádi Ferenc, az UEFA Kupában ezüstérmes Vidi akkori játékmestere leszögezte: Franck Boliék nem engedhetnek meg maguknak egy durva vereséget, ezért úgy futballoznak, mintha még nem lennének bajnokok.

A Szabics féle új irányzat és Nikolicsék ismerkedése megkezdődött, de szerintem már nem az jár a játékosok fejében, hogy melyik végső pozíció jut nekik a tabellán. Fontosabb az Újpest elleni Magyar Kupa-finálé, amely előtt nem rosszak a Fehérvár kilátásai – összegezett Csongrádi.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.