Török: Húsz dollárt fizettek az oroszok az ellenfeleinknek

Török: Húsz dollárt fizettek az oroszok az ellenfeleinknek

érdekes
PUBLIKÁLÁS: 2020. március 18. 09:15
Hetente nyolc-kilenc alkalommal tréningezik, nem csoda, ha úgy fest Török Ferenc, hogy azt sokan megirigyelhetnék. A 84 éves, kétszeres olimpiai öttusabajnok elképzelhetetlennek tartja az életét sportolás nélkül.
Gergely

A 64-es tokiói olimpián egyéniben nyert aranyérmet az öttusázó Török, mégis úgy gondolja, hogy a 68-as mexikói ötkarikás játékokon nyert csapat aranya csillog a legfényesebben. Nem véletlenül nevezték arany­csapatnak a Balczó András, Mó­na István, Török hármast.

Pedig nem úgy indult, hogy ünnepelni fogunk – mesélte Török doki.

– A lovaglásban sikerült összeszednünk 250 pont hátrányt a szovjetek mögött. Este összetrombitáltam a csapatot, és elmondtam, tegyük félre az egyéni érdekeket, haljunk meg egymásért, mert kü­lönben szégyenszemre csak a futottak között végzünk. Másnap aztán egy egészen más csapat állt pástra, és hiába próbálták a szovjetek némi készpénzzel is doppingolni az ellenfeleinket, 20 dollárt ígértek minden egyes győzelemért, hatalmas fölénnyel nyertük a vívást, aztán meg sem álltunk a dobogó leg­felsőbb fokáig.

Miután Török befejezte aktív pályafutását, szövetségi kapitányként is olimpiai aranyérmes csapatot gyúrt össze a Fábián, Mizsér, Martinek trióból. 

Fábiánék is nagyok jók voltak, de nincs még egy olyan gárda, mint a Balczó, Móna, Török, amely közel egy évtizeden keresztül sikert sikerre halmozott – mondta őszintén Török.

Török Ferenc heti edzésadagja

- 2x2 óra tenisz (páros)

- 2x800–1000 méter úszás (utálja)

- 1x1 óra futás (csoszogásnak mondja)

- 2–3x1 óra szobakerékpár

- Naponta gyógytorna

+ Ügyvédként praktizál

– Rengeteget melóztunk, nem ismertük a lehetetlent. Amikor kapitány lettem, ezt próbáltam átadni a srácoknak, akik kezdetben nagyon utáltak a kegyetlenségem miatt. Viszont Szöulban, amikor az olimpiai aranyat a nyakukba akasztották, ott sírtak a vállamon. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.