Nehéz élete volt a bergamóiak bosnyák születésű, szlovén válogatott csatárának, aki egy csapásra Európa sztárja lett. 79 perc alatt négyet lőtt a Valencia otthonában – erre idegenben még senki nem volt képes –, de 32 évesen és 40 naposan – Zlatan Ibrahimovic rekordját megdöntve – ő lett a legidősebb focista is, aki legalább három gólt lőtt egy meccsen. Sőt Lionel Messi és Cristiano Ronaldo után ő a harmadik, akinek két meccs elég volt, hogy öt gólt rúgjon a kieséses szakaszban. Ráadásul 14 idén szerzett találatával vezeti a kontinens góllövőlistáját.
– legeredményesebb focista Európában a 2020-as naptári évben
– legidősebb játékos, aki egy meccsen legalább három gólt lőtt a BL-ben
– első szlovén, aki legalább három gólt lőtt egy meccsen a sorozatban
– első focista, aki idegenben mesternégyest lőtt a BL-ben
– Az évek múlásával egyre jobb játékosnak érzem magam, ami egyrészt öröm számomra, másrészt viszont szeretnék még tovább javulni – mondta a lefújás után Ilicic.
Pedig 21 évesen, amikor akkori csapata, a szlovén Interblock a tartalékok közé száműzte, be akarta fejezni a pályafutását, annyi csalódás érte. Már a gyermekkora sem volt könnyű, egyéves volt, amikor édesapja meghalt a boszniai háború idején – bár az nem tisztázott, hogy harc közben vesztette életét, vagy természetes halált halt. Édesanyja ezután szerény körülmények között, egyedül nevelte fel őt és a bátyját, Igort.
32 évesen azonban nemcsak karrierje csúcsát éli, magánélete is kiegyensúlyozott. Feleségével, Tinával két gyönyörű kislányt – Szófia és Victoria – nevelnek.
Az Atalantához hasonlóan először jutott a kupasorozat negyeddöntőjébe az RB Leipzig, miután 4-0-s összesítéssel kiverte a Tottenhamet.
– Nem volt nagy ünneplés. Persze, jó volt a hangulat, és nemcsak a továbbjutás miatt, hanem azért is, mert a tavalyi döntőst búcsúztattuk – nyilatkozta a Nemzeti Sportnak a németek kapusa, Gulácsi Péter.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.