Agyvérzéssel hordta ki babáját a gyönyörű röplabdás

Agyvérzéssel hordta ki babáját a gyönyörű röplabdás

stroke
PUBLIKÁLÁS: 2019. november 22. 09:15
Szabó Barbara, a DVTK röplab- dázója egy évvel ezelőtt, hat hónapos terhesen agyvérzést kapott. Csoda, hogy ő és a baba jól van. Holnap visszatér a pályára.
Bors

A 29 éves csinos kismama egy évvel ezelőtt élet-halál között lebegett: várandósságának 25. hetében agyvérzést kapott. Lebénult a bal oldala, és több epilepsziás rohama is volt. Olyan hétköznapi dolgokat sem tudott megcsinálni, mint a fürdés vagy a vécézés, közben ott növekedett pocakjában a kis Zora.

Miatta is elhatározta, újra járni, írni, de akár még sportolni is fog. Az akaratának, kitartásának köszönhetően pedig nemcsak felépült, hanem szombaton a pályára is visszatérhet.

– Négy hétig tartózkodtam kórházban, utána már képes voltam bicegni, igaz, járógéppel, mert a lábfejem még nem mozgott. A lábujjaimnak nyolc hónap kellett, hogy újra rendben legyenek – mondta a Borsnak Szabó, hozzátéve: kezdetben fel sem fogta, mennyire súlyos dologról van szó, úgy kezelte a sztrókját, mint egy sérülést.

– Az első sokk akkor ért, amikor mentem Zorával a pocakomban ultrahangra, és az orvos úgy fogadott, csoda, hogy élek. De a kórházban eltöltött egy hónapban is voltak mélypontjaim, főleg amikor éjszakánként egyedül voltam. Sok minden megfordult a fejemben, de úgy voltam vele, a legfontosabb, hogy a babám egészséges le­gyen. Pont akkor kezdett mocorogni a hasamban, amikor kórházba ke­rültem. Ez megnyugvással töltött el, de folyamatosan nézték a szívhangját, és genetikai vizsgálaton is átesett. Szerencsére makkegészséges. Már kilenc hónapos és gyönyörű, igazi rosszcsont.

Barbara bár teljesen felépült, a mai napig ott motoszkál a fejébe, nehogy újra megtörténjen. Egyre sűrűbben jut eszébe az egy évvel ezelőtti szörnyű nap.

– A rehabilitáció alatt csak arra gondoltam, hogy felépüljek, majd amikor megszületett Zora, akkor rá koncentráltam. Ezek a dolgok elterelték a figyelmemet, most viszont picit nyugi van, így újra előtörtek belőlem az emlékek. Borzasztó volt az a kiszolgáltatottság. Nem vagyok még túl rajta teljesen, de jó úton járok. Nem akarok félelemben élni – zárta Szabó.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.