A tavalyi év egyik sportszenzációja volt a dániai vitorlás vb Finn dingi hajóosztályában Berecz Zsombor világbajnoki címe: ez a magyar vitorlázás első aranyérme!
Győzelmével Berecz megváltotta repülőjegyét a jövő évi, tokiói olimpiára, bár ennek ellenére sem karosszékből nézi a vitorlásidényt. Ezerrel készül, edzőtábor edzőtábort követ, és mindez komoly áldozatokat követel tőle.
– Egyre nehezebb a családomat itthon hagyni! – mondta a Borsnak a 32 éves, kétgyermekes apuka. – Hiányoznak a családtagjaim, és érzem, hogy én is hiányzom nekik. A gyerekek pedig, hála istennek, nőnek. Ugyanakkor nyugodt, stabil családi háttér nélkül nem mennék semmire sem.
Nemrégiben érkezett haza Spanyolországból, ahol több mint három hetet edzőtáborozott. De már a nyakán a görögországi Eb.
– Legalább ott kiderül, a nagy ellenfelek közül ki hol tart a felkészülésben – magyarázta. – A viadal május 10-én kezdődik, de már most szerdán útra kelünk, mivel nem árt felkészülni, akklimatizálódni, ismerkedni a körülményekkel.
Való igaz, egy világbajnok mégsem állíthat sehova oda felkészületlenül. Még akkor sem, ha ennél is fontosabbnak tartja az augusztus utolsó hetében a Tokió melletti előolimpiai részvételt.
– A japán viadalt megelőzi egy nyolchetes edzőtábor, szóval sokat leszek távol – említette Berecz, aki a családját és önmagát egy háromhetes szeptemberi vakációval engeszteli ki (bár dőzsölés akkor sem lesz).
– Majd újra munka, mert az idei világbajnokságot Ausztráliában rendezik, és az időeltolódás miatt már november végén el kell indulni.
Berecz onnan szép ajándékkal akar hazatérni. A családja, a sportága és önmaga is megérdemelné.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.