Döbbenet: a sportoló gyerekek harmadát zaklatják

botrány
PUBLIKÁLÁS: 2016. április 09. 05:20
Kiss László hatvanas évekbeli nemierőszak-ügye újfent rávilágított, mennyire súlyos probléma az uszodákban a szexuális bántalmazás.
Bors

Hogy pontosan hány gyerek szenvedhet el kü­lönféle bántalmazást az uszodákban, arról csak sejtéseink lehetnek. Ám ha az UNICEF 2014-es, Gyerekek tapasztalatai a sportban címet viselő kutatásából indulunk ki, egészen döbbenetes számot kapunk: a gyermekek kétharmada érzelmi, harmada fizikai vagy szexuális erőszakkal is szembesül a sportolás során – olvasható a tanulmányban.

Hazánkban mintegy ötezer gyerek úszik, és ha csak 30 százalékkal számolunk, akkor is ezerötszáz szenved el megaláztatásokat! Pedig az úszás – a fedetlen testrészek miatt – fokozottan veszélyeztetett.

– Csaknem ezer, 18 és 63 év közötti felnőtt töltötte ki az internetes kérdőívünket, amelyben a gyermekként a sportban szerzett tapasztalataikról faggattuk őket. A vizsgálat ugyan nem reprezentatív, azonban nagysága és minősége miatt abszolút informatív – magyarázta lapunknak Lux Ágnes, az UNICEF gyerekjogi igazgatója. Kiemelte, hogy ez volt a témában az első és eddig egyetlen vizsgálat hazánkban. Azért felnőttekkel végezték a kutatást, mert a gyerekek nem ismerik fel a bántalmazást, még nincsenek tisztában a jogaikkal, például amikor azt kérdezték meg 10 és 18 éves fiataloktól, hogy egy olyan tanári pofon, aminek nem marad nyoma, bántalmazásnak számít-e, alig akadt, aki igennel válaszolt.

– Pedig a családon belüli gyerekbántalmazást már a törvény is bünteti. A gyerekek sokkal nehezebben védik meg magukat, ha nincsenek tisztában a jo­gaikkal – magyarázta a gyerekjogi szakember.
Az uszodákba visszatérve: a szexuális bántalmazás széles skálán mozog, legenyhébb fajtája a verbális erőszak, de bizony előfordulhat nemi aktus is, amit a fiatalkorúval szemben nem csak testi erővel lehet kikényszeríteni, hanem például zsarolással is.

– Az egyesület, a szakosztály elég zárt közösség, ahonnan nehezen szivárognak ki az ilyen esetek, pedig nem lehetünk elnézőek. Az öltözőbe a tinédzser lányok közé besétáló tréner megjegyzései sokkal súlyosabb trau­mát okozhatnak, mint ahogy azt elsőre gondolnánk. Nem beszélve a borzalmasabb tettekről – tette hozzá Lux.

Van új bizonyíték?

Kiss László perújítást fontolgat, mondván, a hatvanas években koncepciós per zajlott ellenük, és csak egy új eljárással moshatja tisztára a nevét. Csakhogy a hatályos büntetőeljárásról szóló törvény szerint a jogerős ítélet után perújításnak akkor van helye, ha új bizonyíték kerül elő. Egyelőre kérdéses, hogy a csütörtökön lemondott szövetségi kapitány mire alapozza a perújítást.

Visszatérő probléma

1992: Zemplényi György úszószövetségi hatalomátvétele és viselt dolgai a barcelonai olimpia után kerültek – félig-meddig – nyilvánosságra.

2003: egy hétéves kislány molesztálási vádjai alapján Kiss Miklós mesteredző csaknem két hetet tölt előzetesben.

2013: Szepesi Nikolett kiadja az Én, a szexmániás című könyvét. Ebben a medenceparti szexuális visszásságokról és Kicsi bácsi hozzáér(t)ő ujjairól rántotta le a leplet.

KÉSZ kabaré

A KÉSZ Zrt. a jó erkölcsre hivatkozva bejelentette, felbontja a Magyar Úszó Szövetséggel 2013-ban kötött négyéves szponzori szerződését a Kiss László kapitány körül kialakult helyzet miatt. Csakhogy a MÚSZ jelezte: a zrt. – annak ellenére, hogy a szövetség reklámokkal biztosította az ellentételezést – nem fizetett, emiatt bírósághoz fordult, amely fizetésre kötelezte a céget. A szövetség többi támogatója nem hátrált ki a botrány nyomán.
 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.