Április 1-jén negyvenéves lesz, egy meccs, és megdönti Bozsik József válogatottsági csúcsát, nyáron pedig Eb! Páratlan év elé néz Király Gábor, akinek pályafutása korántsem olyan szürke, mint a mackóalsója.
Az ezredforduló környékére minden összejött neki, amiről egy focista álmodhat. ’97-ben megvette a Hertha, később edzője, Jürgen Röber a kék-fehér klubtörténet legjobb kapusának nevezte, majd az 1999/2000-es szezonban bejutottak a BL, sőt a Chelsea mögött és a Milan előtt továbbléptek a csoportból, a sportsikerek közepette pedig 2001-ben megszületett kislánya, Viki.
– Ma már álomszerűnek tűnik minden – mondja. Minden sikerült neki akkoriban, ‘98 júliusában például a Karlsruhe ellen a kirúgásából gól született, a BL-ben pedig 1-1-re végeztek a San Siróban.
– Sevcsenko jobb oldali lövésénél lábbal mentettem, de Leonardo két veszélyes lövéséhez is bravúr kellett.
Sorra zsebelte be az elismeréseket, körberajongta fél Európa, hívta a ManCity, Seaman visszavonulása után az Arsenal, csakhogy ragaszkodtak hozzá Berlinben. Végül mégis tett egy kitérőt Angliában.
– Sosem kellett csapatot keresnem, ők találtak meg. A Bundesliga számított a csúcsnak, de a Premier League-ben és a Premiershipben négy idény alatt majd másfélszáz meccsen védtem. De jó volt visszatérni Németországba. Az 1860 Münchennél néha saját készítésű gulyáslevessel leptem meg a csapattársakat.
– Gyerekként Hegedüs Péterért rajongtam – igen, akit egy Fradi-meccsen metrófogantyúval dobtak meg az Üllői úton –, s hozzá hasonló bohókás kapus szerettem volna lenni – említi.
Megszokott kép: a gólvonalon áll, gondolatai a sztratoszférába vesznek.
– Tévedés – világosít fel, nem fohászkodik, hanem ellenőrzi, eléri-e a kapu távoli pontjait. – Amint kezdődik a játék, a pályavonalakon kívüli világ megszűnik számomra.
(Folytatjuk)
A Király-sorozat folytatásában:
3. rész: Neje, Zsanett pályafutása alappillére
4. rész: Sosem néz Eb-t, vb-t, de most muszáj lesz neki
