Április 1-jén negyvenéves lesz, egy meccs, és megdönti Bozsik József válogatottsági csúcsát, nyáron pedig Eb. Páratlan év elé néz Király Gábor, akinek pályafutása korántsem olyan szürke, mint a mackóalsója.
Vas megye első olimpiai bajnoka, Szarka Zoltán kapus hamar megkedvelte a gondjaira bízott, 1976-ban született Gábort, akit 17 éves korában máris beajánlott a felnőttekhez. Na igen: addigi életét voltaképpen a Haladás-edzéseken töltötte. Eleve nem kellett messze menni, a pálya, az ovi, az iskola és a családi ház egy kétszáz méteres körben helyezkedett el. Hároméves volt, amikor édesanyja elkezdett vele kijárni a pályára, édesapja, Király Ferenc úgyis ott volt.
A Király-sorozat folytatásában:
2. rész: Máig Berlin legjobb portása
3. rész: Neje, Zsanett pályafutása alappillére
4. rész: Sosem néz Eb-t, vb-t, de most muszáj lesz neki
– A fociszeretetem aputól ered, ő csaknem háromszáz NB I-es meccsel a lábában példaképemmé vált. Ahogyan készült, az szertartással ért fel. Otthon babusgatta a szerelését, a cipőjét többször áttisztogatta – mondja, de az apja hamiskásan hozzáteszi: – Nem ezért lettél kapus, hanem mert nem szerettél futni!
12 évesen már behívták a korosztályos válogatottba (Lisztessel, Dárdaival), de persze ez még nem volt garancia arra, hogy a fociból fog megélni. A szülei megkövetelték, hogy tanuljon, s mivel szereti a növényeket, állatokat, dísznövénykertészetet tanult. Gyümölcsoltástól traktorszerelésen át parképítésig mindenre kiképezték, fűnyírásban máig profi, nyolc külföldi csapatánál rendre keresztkérdéssel nyaggatta a pályamunkásokat.
– Megígértem, ha a fociból nem él meg, kap egy hold földet, gazdálkodhat – meséli az apja. De ettől egyre távolabb kerül. Amikor behívták katonának, már az NB II-ben védett, így hiába volt határőr, a fegyveres őrszolgálat alól felmentették. Ezzel együtt kitűnően célzott (100-120 méterről meglőtte a kívánt szintet), de nemcsak Kalasnyikovval, labdával is. Az 1995/96-os élvonalbeli idényben kikaptak otthon 5-1-re a BVSC-től, amit olyan nehezen viselt, hogy megdobta Juhos Attila bírót. Tettéért tíz meccsre elmeszelték.
– Na, akkor egy életre megtanultam, ilyet nem csinál az ember – folytatja, s hogy ez mennyire igaz, az is bizonyítja: 1999. március 25-én bemutatkozhatott a válogatottban. És micsoda debütálás volt! A bécsi Práterben újoncként hárította az osztrák Toni Polster büntetőjét, ez is kellett a 3-2-es sikerhez. A hármas sípszót követően a tv-s nyilatkozata közben elpityeredett. – Máig felfoghatatlan, hogy azzal az Illés Bélával szerepeltem egy csapatban, akinek a Haladásban a labdaszedője voltam, ráadásul nem fővárosi klub játékosaként kaptam életem első lehetőségét a nemzeti együttesben.
(folytatjuk)
