Fiola a kínzó fájdalmat is legyőzte - Hősök! 4. rész

Fiola Attila
PUBLIKÁLÁS: 2015. november 21. 08:15
Az Eb-szereplés kiharcolásának köszönhetően a válogatott futballistáit ünnepli az ország. Mindannyian hősök, de közülük is kitűntek néhányan. Ilyen Fiola Attila is.
Bors

Szép csendben kisajátította a jobb bekk posztját a nemzeti együttesben a Szekszárdon született, Pakson befutott, ma már a Puskás FC-t erősítő Fiola.

A két pótselejtezőn annak ellenére sem mondott le róla Bernd Storck szövetségi kapitány, hogy a 25 éves focista sérült volt. Tulajdonképpen fél lábbal játszotta végig a párharcot. Így kiemelkedő teljesítményre már nem futotta tőle, de hogy végig hiba nélkül játszott, az önmagában erőn felüli teljesítmény.

– A kinti mérkőzés 30. percében éreztem, hogy baj van. A félidőben ideiglenesen rendbe tették a combom, mégis végig nagyon fájt. De nem adhattam fel – mondta a Borsnak Attila.

– Amikor hazatértünk, megvizsgáltak, s kiderült, be van szakadva a combizmom. Azt mondták, nem biztos, hogy játszhatok a visszavágón. Én azonban, amióta az eszemet tudom, arra készülök, hogy kijutok a válogatottal egy világversenyre. Szóltam a stábnak, hogy vállalom a játékot. Fájdalomcsillapítókat szedtem be, elkötötték a combomat, de így is kínzó fájdalmaim voltak. Úgy tettem túl magam ezen, hogy csak a végső siker és az Eb-szereplés járt a fejemben – újságolta a védő.

Mesterötös

Mivel koccintott a kijutásra?
Pezsgővel.
Mikor érezte, hogy összejöhet a bravúr?
A visszavágó 83. percében, addig nem mertem erre gondolni.
Hogyan jellemezné a csapatot egy szóval?
Nagybetűvel: CSAPAT!
Célja az Eb-n?
A csoportból való továbbjutás.
Kinek ajánlja a sikert?
A családomnak.
 

Attila tudta, hogy a játékkal az egész idényét kockára teszi, de nem számított ez sem: vállalta a négy-öt hetes kényszerpihenőt.

– Az anyukám, az apukám, a testvérem és egy nagyjából 25 fős baráti társaság jött ki az Üllői útra. A lefújást követő­en kimentem hozzájuk, és minden ruhámat lerángatták rólam.

Csak a mezét nem adta, azt ugyanis korábban odaígérte egyik jó barátjának. Hogy miért nem a szerelmének? Mert nemrég ért véget hároméves kapcsolata. De így legalább a közeljövőre, a jövő nyárra koncentrálhat.

– Tízéves voltam, amikor otthon néztem a 2000-es Eb-t. Akkoriban nagy holland fa­natikus voltam. Arról álmo­doztam, egyszer én is részt veszek egy ilyen tornán. Ez most megvalósul, és a sors furcsa fintora, hogy most én leszek ott az Eb-n – a hollandok helyett. 

Tudta-e, hogy Fiola Attila

l gyerekként nem szeretett focizni, csak egy barátja unszolására ment le első fociedzésére Dunakömlődön
l fiatalon támadóként kezdte, hat év után balszélsőként folytatta, majd három évig belső középpályásként játszott
l 19 évesen, a Paks színeiben mutatkozott be a magyar élvonalban a ZTE ellen
l a 2010-es Haladás elleni Ligakupa-mérkőzésen Halmosi Péter úgy megütötte, hogy agyrázkódást szenvedett
l a válogatottban tavaly októberben Dárdai Pál irányítása alatt mutatkozott be a Feröer-szigetek elleni 1-0-s siker alkalmával
l gyermekkora óta hatalmas Arsenal-szurkoló, ez a szerelem pedig a mai napig tart
l imádja a szebbnél szebb autókat, és igazi BMW-fanatikusnak tartja magát, ennek megfelelően vett is magának egyet
l kedvenc étele anyukája húslevese és az apukája készítette halászlé 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.