Mészöly-sorozat: kocsmai verekedés Pozsonyban

Pozsony
PUBLIKÁLÁS: 2014. december 03. 09:15
Ha Mészöly Kálmán, akkor bundagyanú, káromkodás, politikai hovatartozás – mindegyikről beszél az Ulpiusnál megjelent könyvében.
Bors

1969-ben Pozsonyban rendezték az első találkozót, s mi értékes 2-2-es döntetlent értünk el. Úgy voltunk vele, ezt illik megünnepelni. A meccs után elmentünk egy helyi étterembe, Farkas Jancsival, Fister Ferivel és Varga Lacival, a kapusunkkal. Megittunk néhány sört, ezt így illik arrafelé, aztán egyre többen lettek, a szomszéd asztaloknál szlovákok mutogattak ránk ujjal, kezdett megfagyni körülöttünk a levegő. Hát még amikor ugyanabba az étterembe érkezett a két válogatott labdarúgó, Adamec és Jockl. Adamecrôl tudni kell, hogy gyűlölte a magyarokat. Ennek mindig hangot is adott, pocskondiázott bennünket, nagyképűen nyilatkozott, és játszotta az eszét. Ott, a pozsonyi vendéglőben is beszólt nekünk. Nem lehetett nem érteni a gúnyos mondatait. 

Nekünk sem kellett több. Kitört a bunyó.

Még annyi időm volt, hogy odakiáltsak a csapattársaimnak: „Fiúk, széket fel, tartsátok magatok elé, mint valami lándzsát...”. És már jöttek ránk a szlovákok, káromkodva, szentségelve, magyarokat szidva. Varga Laci bivalyerős gyerek volt, és úgy verte-ütötte le őket szép sorban, hogy azok dőltek el liszteszsák módjára. De Farkas Jancsi meg én is beleadtunk apait, anyait, jobb egyenes, bal csapott, Adamecet úgy megvertük, hogy a kiérkező rend­őrök nem ismerték fel a válogatott kedvencüket. A fakabátok persze kocsiba tuszkoltak, és előôállítottak minket. (…)

Késô este a vezetőink jöttek értünk, és alig hittem a fülemnek, amikor azt mondták: „Fiúk, ez szép, férfias munka volt...”

Díjazták, hogy szétvertük, szétbasztuk a szlovákokat.

(Folytatjuk)
 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.