Farkas munkát kaphat a birkózószövetségben

birkózás
PUBLIKÁLÁS: 2014. szeptember 04. 09:15
Tárgyalásról még nincs szó, egyelőre csak beszélgetni hívja Farkas Pétert a honi birkózószövetség. A testület segíteni akar a börtönbüntetését letöltő olimpiai bajnoknak.
Sz. S.

A pontos dátuma ugyan még nem ismert a Gáspár Tamás Farkas Péter randevúnak, de a szövetségi igazgató elújságolta, igyekeznek segíteni az 1992-es olimpiai aranyérmesnek.

– Konkrét elképzelésünk nincs arról, vajon mit tehetünk érte, de éppen azért ülök le vele beszélgetni, hogy ezt megtudjam – mondta Gáspár, míg Farkas elárulta a Borsnak, hogy érdeklődéssel várja ezt a beszélgetést.
Mi azt feltételezzük, talán edzői állást ajánlanak neki.

– Az a minimum, hogy a szövetség megkérdezi tőle, mik az elképzelései, elvégre éppen elég dicsőséget szerzett Magyarországnak – mondta az 1988-as olimpiai aranyérmese, Sike András. – Miután abbahagytam az élsportot, állás híján magam is gondban voltam egy évig, ugyanis nem kapkodtak utánam. Farkas esetében azért ne feledjük, hogy tizennyolc éve hátat fordított a sportágnak, márpedig ez idő alatt rengeteget változott a birkózás.

Farkas nevelőedzője, az 1980-as olimpián győztes Kocsis Ferenc szerint telitalálat lenne, ha a szövetség szakvezetőként foglalkoztatná az olimpiai aranyérmest. – Még akkor is így van ez, ha Péternek nincs edzői végzettsége – tette hozzá Kocsis. – Persze manapság rövid idő alatt meg lehet szerezni egy ilyen papírt. Sokakra gyakorolna igen pozitív hatást, ha Peti ismét megjelenne a sportágban.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.