Mocsai nem bánja, ha fiát a foci érdekli

Mocsai Tamás
PUBLIKÁLÁS: 2014. március 03. 10:15
Mocsai Tamásnak, a Veszprém válogatott átlövőjének másfél éves kisfia, Áron máris érdeklődik a labda iránt, igaz, egyelőre inkább rúgja, mint dobja. Felesége pedig a korfballban van otthon.
Sz. S.

Tizenkét év külföldi légiós életet követően azért tért haza Mocsai Tamás, hogy a pályán túl sok időt eltöltő Nagy Lászlót tehermentesítse, de Iváncsik Tamás sérülése miatt már a jobb szélen is szerepelt a veszprémieknél.

A játékos és német felesége, Franziska kisfiukkal, Áronnal újabban gyakori látogatói a veszprémi játszótérnek. S természetesen labdát is mindig visznek magukkal. Annál is inkább, mert a közgazdasági mérnöknek tanuló Franziskának is kiváló a gömbérzéke, hiszen korábban korfballozott. A másfél éves csöppségnek viszont egyelőre a foci jön be, s ízelítőt is adott tudományából.

Áron gyorsan kétnyelvűvé válik majd, hiszen a mamája csak német, a papája pedig magyar nyelven szól hozzá. A két szülő a magyaros konyhát kedveli, Franziska rajong a csípős ízekért, és kiválóan főz.

– Rendre csúsztatott palacsintát kérek tőle, mert az a kedvencem – mondta Tamás, aki a sűrű edzés- és versenyprogram közepette még nem látogathatott el a felsőmocsoládi kastélyba, a Mocsai família patinás családi fészkébe. Férfiválogatottunk kapitánya, Mocsai Lajos viszont gondolt az unokájára, karácsonyra pompás minikerékpárral lepte meg.

Franziska egyébként őszintén reméli, hogy a Veszprém bejut a final fourba, mert azokra a meccsekre a kis Áronnal együtt kilátogatnának.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.