Kemény Dénessel az irodájában találkoztam. Bevallom, először kissé tartottam tőle, de a félelmem alaptalannak bizonyult. A háromszoros olimpiai aranyat bezsebelő válogatott vízilabda csapat egykori szövetségi kapitánya kedvesen, olykor a humorérzékét is megcsillogtatva fogadott.
Eddig csak televízióban vagy újságokban láttam, ahol mindig nagyon határozottnak, mondhatni szigorúnak tűnt. Valóban a nevében a végzete és Kemény Dénes a valóságban is ennyire erős jellem vagy ez csupán álca?
Anarchia soha nem lehetett a csapatomban. Ott mindig mindennek rendben kellett lennie. Civilben is nagyon szenvedélyes tudok lenni és az is előfordulhat, hogy amikor nincs meg ez a szenvedély – ami az edzősködés alatt megvolt – akkor valamiben találok, akár indokolatlanul is izgalmasabb helyzetet. Kiprovokálok egy vitát, aztán megnyugszom Nem mondtam soha, hogy nem kell hozzám türelem. Indulatos tudok lenni, amit egyszer-egyszer megbánok, de már javulok. ( Nevet.)
Adja magát a kérdés, hogy mikor ugrott először a medencébe?
Hú, nem rossz a memóriám, sőt, sokan mondják, hogy túlságosan jó. Ehhez képest, arra viszont nem emlékszem, hogy mikor tanultam meg úszni. Talán négy-öt éves lehettem. Az apukám mérnökként dolgozott, de munka után felvett az óvodában és vitt magával edzésre, mert a BVSC első osztályú játékosa volt. Óhatatlanul megtanultam úszni és rövid ideig úszó, majd vízilabdás lettem.
Említette az édesapját. Kemény Fecsó bácsi élő legenda a hazai sportban. Úgy tudom, nagyon szoros kapocs köti önöket össze.
Hároméves voltam, mikor a szüleim szétmentek. Én az édesapámmal maradtam, nem engedett el magától. Nagyon fiatal volt még, mindössze huszonöt éves. A minta, amit tőle kaptam nyilván hozzájárult ahhoz, hogy az lettem, aki. Megtanított arra, hogy bármit csinálok, azt magas szinten csináljam. Az édesanyámmal így viszonylag későn, már felnőttként alakult ki szorosabbnak mondható kapcsolatom.
Nem minden idejét a medencében töltötte, hisz menet közben elvégezte az állatorvosi egyetemet. A doktorság és a póló között, valljuk be, ég és föld a távolság.
Az orvoslás és az állatorvoslás érdekelt. A döntő lökést harmadikos gimnazistaként kaptam. Nyáron a kiskörei körzeti állatorvos mellett lehettem és a helyett, hogy ez elriasztott volna a szakmától, csak jobban megtetszett. Tizennyolc évig dolgoztam állatorvosként, ebből négyet kutatóorvosként. Aztán a kapitánykodás annyira elvitte a napomat, hogy együtt jól nem lehetett volna csinálni. Az elején még hiányzott. Ha négy év után elzavartak volna a kaptányi székből, akkor biztos visszamentem volna állatorvosnak.
Évekig játszott az észak-olaszországi Como csapatában, majd hirtelen csapattársai edzője lett. Miért? Edzőként több szufla volt önben, mint játékosként?
Nem volt az olyan hirtelen. Harmincnyolc évesen jöttem ki a medencéből. Egy meccs után az elnök egy szép emlékplakettet adott át. Ebből rájöttem, nem gondolkoznak abban, hogy én harminckilenc évesen is a csapat játékosa leszek, de egyből utána mondták, szeretnék, ha én csinálnám a napi munkát. Tudomásul vettem, hogy vége a pályafutásomnak és elkezdtem tervezni az edzői munkát.
Adtam magamnak öt évet, hogy valami nagyot tudjak csinálni. Az anyagi lehetőségek hiányában nem tudtunk bajnokságot nyerni, de tapasztalatot szereztem. A hazai szövetség pedig elfogadta a pályázatomat és felkértek szövetségi kapitánynak.
Sporttörténelmet írt: zsinórban három olimpiai aranyérmet nyert a csapattal. Talán nincs is olyan ember itthon, aki ne ismerné.
Örülök neki, hogy ezt mondja, de nem ez volt a célom. A célom az volt, hogy Sydneyben nyerjünk. Szerencsére a játékosaim is egyetértettek. Nyertünk. Utána megkérdeztem, akarják-e, hogy együtt menjünk tovább? Megmondom őszintén, a második után már nem kérdeztem, annyira nagy volt az athéni siker. Úgy véltem, most van esélyünk, hogy zsinórban háromszor nyerjünk. Butaság lenne abbahagyni. Aztán csak ezüstrémeink lettek, az egyetlen aranyunk a pekingi volt. Aztán újabb négy év következett.
Londonban már mindenki aranyérmet várt a fiúktól, de még a dobogóra sem jutottak fel. Személyes kudarcként élte meg a történteket?
Nem. Akkor éreztem volna így, ha több mindenben azt láttam volna, hogy felületes, nemtörődöm voltam. Az ember hibázhat, de ha úgy éreztem volna, hogy az elvesztett negyeddöntő azért van, mert engedékeny voltam magammal, nem készültem fel rendesen a csapatkiválasztásra, a meccsekre a legjobb tudásom szerint, akkor az egy személyes kudarc lenne, de nem így van. Minden döntést a meggyőződésem alapján hoztam meg. Nem nagyoltam el őket, de nyilván nem volt mindegyik jó.
Az elvárások, a sok munka és a stressz nem viselte meg a szervezetét? Úgy tudom, nagy vadász. Talán ez segítette át a mélypontokon?
Tizenhat év alatt harminckettőt öregedtem. Rengeteg feszültséget kellett kezelni. Ha megnézzük az 1996 tájékán és a londoni olimpiát követő fotókat, akkor látni, hogy az évek duplán öregítettek. Nekem London után arra is kellett gondolnom, hogy ha még négy évet ilyen ritmusban végigcsinálok, annak a családom fogja meginni a levét. Nekem pedig mindennél fontosabb, hogy a három gyönyörű fiammal minél tovább tudjam élvezni az életet. A vadászat sokat segített. Huszonhárom éve kezdtem, gyönyörű időtöltés .
Aki ismer, tudja, hogy sokkal többet vagyok kint, mint ahányszor a puska szól. Az autóm platóján is többször van kukorica, mint elejtett vad. Ez egy olyan hobbi, ami nélkül nem lettem volna olyan sikeres szövetségi kapitány, mint amilyen lettem. Ki tudtam kapcsolódni. Ha az ember nem tud feltöltődni, ha az embernek nincs egy hobbija, szenvedélye, akkor belehülyül. Olyan is volt, hogy ott volt a csend, meghittség, az a pillanat, mikor bevillant egy jó ötlet, egy olyan plusz, ami hasznunkra vált a meccsek során.
A londoni olimpia után lemondott a kapitányságról, de egy pillanatig sem maradt munka nélkül. A Magyar Edzők Társaságának alelnöke és a FINA edzői bizottságának tagja. Árulja el, miből áll a munkája?
Bevallom, nem éreztem erőt az újabb négyéves munkához és az azzal járó stresszhez. Jelenleg kettős feladatom van. A szövetség elnökeként az egész magyar vízilabdáért felelek. A FINA –nál a világ vízilabdázásáért kell mindent megtennem, azért, hogy látványosabb, érthetőbb, élvezhetőbb legyen a közönségnek, valamint kontinentális edzőképzéseket is szervezek. Elfogyasztott a tizenhat év feszültsége, most szívesen csinálom ezt.
Egykori játékosa, Benedek Tibor az Ön támogatásával lett az utódja. Jár a válogatott edzéseire?
Igen, ő lett. Tizenhat évet töltöttünk el együtt, az utolsó hármat már kollégaként. Megdolgozott mindenért, tudatosan készült a mai munkájára. A magyar vezetői kultúrának nem része az utódlással való törődés, remélem jó példát mutatok Tibivel másnak. Tavaly nem jártam el az edzésekre, de idén egyszer egyszer már fogok. Olyan sokáig voltam a kapitányuk és olyan sok játékos maradt meg belőlük, hogy a személyem zavart okozhatott volna a fiúk agyában. Most már ezer szállal kötődnek Tiborhoz, így ez a veszély megszünt.
Csak hatvankét éves lesz, amikor lejár a megbízatása. Nem tudnám elképzelni otthon ülő nyugdíjasként. Mit fog csinálni?
Még mindig fiatalember leszek akkor. Lehet, hogy újra edző leszek, talán egy olimpiai ciklust is elvállalok valahol a nagyvilágban. Ha megkeresnek egy ajánlattal, elgondolkozom rajta, hogy újra átélhessem azt az izgalmat, ami egy versenyre készüléssel jár.
Ez valódi élmény, bárhová is sodor majd az élet. Ha esetleg újra edzősködni kezdek, élvezni fogom és ehhez ebben a négy évben kell úgy feltöltődnöm, hogy bírjam. Még érzek magamban tehetséget az edzősködéshez. (Pillanatnyi csend. Felvetem egy magyar válogatott elleni meccs lehetőségét.) Lehet, a sportban előfordulnak hasonló helyzetek…
1954
Budapesten jön világra 1954. június 14-én
50-es évek
Csak hároméves koráig él a szüleivel, onnantól az édesapja neveli. Fecsó bá munka után a Vespa robogójára ülteti fiát és viszi magával edzésre az uszodába. Innen ered a víz és a sport imádata.
60-as évek
Kiváló tanulmányi eredményeket ér el az iskolában. Elsősorban a matematika és a fizika vonzza. Szabadidejében sokat sportol, az uszoda állandó vendége.
70-es évek
A Budapesti Spartacus igazolt vízilabda- játékosa lesz, miközben édesapja példája nyomán a tanulmányait sem hanyagolja el. Tagja az ifjúsági Európa-bajnokságot nyert vízilabdacsapatnak. Megszerzi állatorvosi diplomáját, és munkába is áll „civil” foglalkozásában.
80-as évek
Az évtized közepéig tizenhétszer szerepel a felnőtt válogatottban. Többször is csapatot vált, végül az olasz Como játékosa lesz. Állatorvosi pályáját ott sem adja fel, egy magánklinika sebészeként dolgozik. Családot alapít.
90-es évek
Edző lesz, játékosként visszavonul. Előbb olasz csapata edzője, majd a magyar válogatott szövetségi kapitánya. Már két fiú – Kristóf és Viktor – büszke édesapja.
2000-es évek
Zsinórban háromszor segíti csapatát olimpiai aranyéremhez. Munkáját magas, állami kitüntetésekkel ismerik el. A Magyar Köztársasági Érdemrend tiszti keresztjét, középkeresztjét, majd nagykeresztjét is megkapja. Budapest díszpolgára. Ismét apa lett, megszületik harmadik fia, Márk.
Napjainkban
A negyedik olimpiai aranyat nem sikerül megnyernie csapatával, lemond szövetségi kapitányi megbízatásáról, de a munkáról nem. A FINA Edzői Bizottságának tagja, egyúttal a Magyar Edzők Társaságának alelnöke, a Kaposvári Egyetem Címzetes egyetemi docense lesz. Sokat dolgozik, de kevesebb stressznek van kitéve. Rengeteget utazik, hét napos munkaheteket él. Eljátszik a gondolattal, hogy a távoli jövőben ismét edzősködni fog.
