Adams tragédiájába bukott bele Ricardo Moniz

bukás
PUBLIKÁLÁS: 2013. december 03. 08:15
Ricardo Moniznak nem azért kellett mennie, mert kritizálta az FTC orvosait, ám a távozásának nagyon is köze van Akeem Adamshez. Az edző nem tette túl magát a tragédián, a csapat kicsúszott a kezéből.
S. T. R.

Mintha a saját fiával történt volna, annyira megviselte Adams szörnyű esete a Ferencvárost irányító holland Monizt. Az együttes remekül teljesített addig, amíg szeptember 25-én a trinidadi labdarúgó szívinfarktust kapott. A tréner attól kezdve megváltozott, csapata egy bajnoki meccset nyert, miközben négyszer kikapott és háromszor döntetlent játszott. A végső csapás a Pécs elleni hazai kudarc volt, amely után a vezérkar elküldte Monizt.

– Nem csak az eredmények voltak lesújtóak, a játékunk is kilátástalanná vált – adott választ a Borsnak Orosz Pál, a Fradi-futballisták vezérigazgatója. – Moniz minden gondolata Adams körül forgott, képtelen volt a csapatra összpontosítani. Sajnálom, hogy így alakult, hiszen Ricardót jó szakembernek tartom, ám nem maradt más választásunk, váltani kellett.

A sportvezető leszögezte, nem azért bontották fel a holland szakember szerződését, mert a múlt szombati meccs után nekiesett a klub orvosainak. És, hogy ki lesz Moniz utóda? – A jövőben is külföldi edző irányít – tette hozzá Orosz. A klubnál cáfolták a Nemzeti Sport értesüléseit, mely szerint a lehetséges jelöltek közt ott van Lothar Matthäus, a korábbi világklasszis német futballista, aki 2004 és 2006 között vezette a magyar válogatottat.

Miért szidta az orvosokat?

Ricardo Moniz éles hangon támadt a ferencvárosi orvosoknak, mondván, gyógyszeres kezeléssel elkerülhető lett volna Akeem Adams tragédiája. A dr. Szelid Zsolt vezette stáb ugyanakkor azzal „vágott vissza”, hogy ők mozgásszervi problémák miatt eleve nem támogatták a védő szerződtetését.

Orosz Pál ez ügyben kiemelte, Moniz amolyan angol típusú tréner volt, így markánsan beleszólhatott, kit igazoljanak, s ő volt az, aki ragaszkodott Adamshez. – Biztos vagyok benne, hogy a légiós a lehető legjobb kezekben van, az orvosok mindent megtesznek a felépüléséért – mondta a vezérigazgató.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.