Visszakapták autóikat a győri focisták

Audi
PUBLIKÁLÁS: 2013. november 30. 08:15
Kész röhej: négy napig tartott a győri futballisták megregulázása, a bajnokcsapat tagjai visszaülhettek a céges kocsijukba, melyet néhány napja vettek el tőlük egy szégyenteljes vereség miatt.
Bors

Az ETO labdarúgói pénteken visszakapták azokat az Audikat, amelyek kulcsait a Mezőkövesdtől elszenvedett vereség (0-3) után, hétfőn vették el a klub vezetői. Erről a tényről a Kisalföld elsőként számolt be, s a helyi lap úgy tudja, a hír nemcsak Magyarországon keltett nagy visszhangot, hanem Németországba is eljutott – több kinti újság is foglalkozott a szokatlan lépéssel.

A győri egyesület vezetése a hét elején, a büntetést követően és most sem kívánt nyilatkozni az ügyben. Az tény, hogy a flotta járműveivel sorra állhattak ki tegnap a sportolók a stadion alatti elzárt parkolókból. Az edzésre a futballisták még taxival vagy többen társulva egy-egy saját autóval érkeztek.

A hirtelen hozott két döntés okát lehet persze találgatni, de megerősíteni a klub részéről senki nem fogja. Akad, aki tudni véli, hogy a németországi sajtóvisszhangnak volt szerepe ebben (vagyis az anyacég ráparancsolt az ETO-vezérkarra), ugyanakkor az Audi Hungaria Motor Kft. is tartja magát ahhoz, hogy nem kommentálja a győri klubnál történteket.

Kulcskérdés

Most, hogy besült az autómegvonás, nagyon is (slussz)kulcskérdés, hogy a jövőben miként büntet az ETO. Néhány tipp a győrieknek: amíg nem győznek a fiúk, nincs új tetkó és ruci. Szedjék be a telefonokat, dugják zárdába a barátnőket. Ha ez sem segít…

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.