Túlságosan tisztelték egymást a brazilok

Barcelona
PUBLIKÁLÁS: 2013. október 23. 21:15
Mindkét csapatnak jó döntetlent játszott egymással a Milan és a Barcelona a BL-ben. Az 1-1-es végeredmény talán annak is betudható, hogy túlságosan tisztelték az ellenfelet a csapatok.
(turcsik)

A vártnál egy kissé laposabbra sikerült a BL keddi játéknapjának egyik legnagyobb rangadója, a hétszeres és a négyszeres BEK-, illetve BL-győztes Milan és Barcelona között. Az 1-1-es végeredmény mindkét csapatnak megfelelt, hiszen az olaszokat sérülések hátráltatták – többek között Mario Balotelli és Stephan El Shaarawy sem állt rendelkezésre –, míg a katalánoknak minden bizonnyal ezzel az egy ponttal is simán meglesz a csoportgyőzelem.

A mérkőzés „barátságos” jellegét jól példázta, hogy a hazaiak gólját szerző Robinho már a szünetben mezt cserélt honfitársával, a vendégeket erősítő Neymarral, akivel a brazil válogatottban együtt futballoznak. A nyolc évvel fiatalabb Barca-játékos az egyik közösségi oldalon már a meccs előtt méltatta a Milan sztárját, akivel közös fotót is posztolt.

– A mai nap különleges a számomra, életemben először játszom a példaképem ellen, akinek gyermekkorom óta követem a pályafutását, és akivel nagy örömömre volt már alkalmam egy csapatban játszani – írta Neymar, akinek Robinhóhoz hasonlóan a brazil Santosban kezdődött a pályafutása. – Sok szerencsét, mint mindig, de ezúttal a Barcelona nyer. Kedvellek!

Nos, nemcsak Robinhónak udvaroltak spanyol oldalról, hanem egy másik brazilnak, Kakának is, aki milánói visszatérése óta első BL-meccsét játszotta, és gólpasszal „debütált”. – Ő volt a Milan legjobbja, a folytatásban is a legjobbakat kívánom neki – üzente Adriano, a Barca brazil védője.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.