A korábbi Forma–1-es pilóta, aki 2011 februárjában egy olasz raliversenyen súlyos balesetet szenvedett és kis híján elvesztette a jobb karját, idén eddig sikert sikerre halmozott a rali-vb előszobájának tekintett WRC2-es sorozatban.
Az utóbbi hat futamból négyet megnyert, így abszolút esélyes a kisbajnoki cím megszerzésére. Nem csoda, hogy máris lehetőséget kapott, próbálja ki magát a nagyok között, a Khalid al-Qasszimi sejk által támogatott Abu Dhabi Citroën World Rally Team versenygépével.
– Óriási, hogy beugró lehetek egy gyári csapatnál, főleg, hogy Wales eredetileg nem is szerepelt a programomban – lelkendezett Kubica, aki arról már korábban letett, hogy valaha visszatérjen a száguldó cirkuszba. – Persze azt senki se várja, hogy egyből nyerek. Még hosszú utat kell bejárnom. Kevés a tapasztalatom, de néhány szakaszon azért lehetek nagyon gyors.
Egyébként most láttam egy videót a kilencszeres világelső Sebastian Loebről, hogy hány évig versenyzett, mire elért a WRC-be és világbajnok lett, hát nyolc vagy kilenc szezonba is beletelt neki. Szóval azért, mert a Forma–1-ből érkeztem, még nem tudok csodát tenni.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.