Sokkoló balesetet úszott meg az indycaros

indycar
PUBLIKÁLÁS: 2013. október 07. 23:15
Kis híján végzetes baleset történt az IndyCar-sorozat houstoni állomásán. A skót Dario Franchitti autója a falnak vágódott és darabokra tört.
Bors

Első pillantásra borzalmasnak látszó baleset történt az IndyCar sorozat houstoni állomásán. A Forma-1-es BAR Honda egykori versenyzője, Szato Takuma és Dario Franchitti kereke összekoccant, aminek következtében a skót pilóta autója megpördült a levegőben és a védőkorlátnak csapódott.

A háromszor is Indy 500-ast nyert Franchitti az ütközéshez képest olcsón megúszta, bokatöréssel és csigolyarepedéssel szállították kórházba, míg Szato egyetlen karcolás nélkül szállt ki a kocsijából. Tizenhárom néző is megsérült a kocsiról leszakadt törmelékektől.

– Még fájlalja a sérült testrészeit, és az agyrázkódástól is szenved, de amúgy rendben van – mondta Chip Ganassi csapattulajdonos. Mellesleg néhány nap híján két éve halt meg Franchitti honfitársa, Dan Wheldon Las Vegasban, ahol 15 autó ütközött a pályán.

– Mázlim volt, mert az én kocsim a földön maradt – mondta Szato, és hozzátette, egy pillanatra azért neki is eszébe jutott a két évvel ezelőtti tragédia.
Dario Franchitti egyébként gyerekkorában együtt ­gokar­tozott David Coultharddal, és öccse, Marino a 24 órás Le Mans sorozatban versenyez, Paul di Resta, a Forma–1-es Force India pilótája pedig az unokaöccse. Mellesleg a futamot a skót csapattársa, Scott Dixon nyerte. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.