Litvánia legyőzésével a bosnyákok történetük során – 1998-tól indulhatnak önállóan vb-selejtezőn – először jutottak ki világbajnokságra, amit a játékosok egymás vállán sírva, az otthon maradt szurkolók pedig óriási fiesztával fogadtak. Szarajevó központjában tízezrek gyújtottak görögtüzet, és hajnalig éltették a Sárkányokat, azaz a nemzeti tizenegy futballistáit.
Egyébként Bosznia-Hercegovinát a 2010-es vb- és a 2012-es Eb-szerepléstől is Portugália ütötte el, így némi elégtételt jelenthet rajongóik számára, hogy a luzitánok most pótselejtezőre kényszerülnek.
Cristiano Ronaldóék egyébként most azért fohászkodnak, hogy ha már így esett, legalább kedvezően alakuljon számukra az október 21-ei sorsolás. Portugália mellett Horvátország, Görögország és Ukrajna a kiemelt, s melléjük sorsolják ki Franciaországot, Svédországot, Romániát és Izlandot.
– Ha van csapat, amellyel nem szeretnék összekerülni a pótselejtezőben, az a francia, méghozzá több okból is. De ezt bővebben nem szeretném kifejteni, mert a végén még megbüntetnek… – mondta Ronaldo, aki vélhetően az UEFA francia elnökének, Michel Platininek a kötődésére utalt.
De legalább ez a nyolc együttes még kapott egy lehetőséget, Dániának ennyi sem jutott, legrosszabb csoportmásodikként búcsúzott.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.