Elvitték a show-t a szépségkirálynők

szépségkirálynő
PUBLIKÁLÁS: 2013. szeptember 23. 15:15
Ezúttal sem ismert kegyelmet Sebastian Vettel, aki rajt-cél győzelmet aratott Szingapúrban, és robog a negyedik vb-címe felé. A futamnál nagyobb izgalmat jelentettek a szép lányok és David Beckham.
turcsik

Kezd teljes unalomba fulladni a Forma–1, miután Sebastian Vettel és a Red Bull olyan iramot diktál, amivel a mezőny többi tagja nem tud versenyezni. A német sorozatban két győzelemmel (Belga és Olasz Nagydíj) a háta mögött érkezett Szingapúrba, ahol az előző két esztendőben diadalmaskodott, azaz minden tekintetben mesterhármasra készült.

Ennek megfelelően megnyerte a szombati időmérő edzést, és csak abban kellett bíznia, hogy a rajtnál nem karambolozik, illetve valamilyen technikai probléma miatt nem kell feladnia a versenyt, mert pilótatársai úgysem jelentenek a számára markáns veszélyt.

Nos, Vettelnek nem is volt sok izgulnivalója, már az első körben pontot tett a nyitott kérdésekre. A második pozícióból rajtoló honfitárs, Nico Rosberg ugyan jobban kapta el a rajtot nála, az első kanyart a mercedeses vette be elsőként, ám kissé későn fékezett, lecsúszott az ideális ívről, és Red Bull háromszoros világbajnoka elhúzott mellette. Vettel néhány kör alatt jelentős előnyre tett szert, a többiek bottal üthették csak a nyomát.

A rajtot egyébként Fernando Alonso kapta el a legjobban, a hetedik helyről indulva a harmadikba kapaszkodott fel, ám megközelíteni ő sem tudta a negyedik vb-címére áhítózó németet. Mivel kizárólag a boxkiállások és egy pár körös biztonsági autós időszak akadályozta meg, hogy a nézők ne aludjanak bele a futamba, megállapíthattuk, hogy a paddockba látogató sztárok elvitték a vasárnapi show-t.

A világ egyik legismertebb sármőrére, David Beckhamre mindenki vetett egy pillantást, sokan összesúgtak a háta mögött, de a popsztárokra, Tom Jonesra, Rihannára, vagy éppen a tinilányok kedvencére, Justin Bieberre is mutogattak a lelátóról. Még náluk is nagyobb pulzusszám-emelkedést váltott ki, amikor a Miss Universe szépségkirálynői végigsétáltak a szingapúri aszfaltcsíkon a futam előtt.

Visszatérve a szakmára, Vettel hozta a kötelezőt: 114. versenyén idei hetedik, összesen a 33. futamgyőzelmét aratta, ezzel megelőzte példaképét,
Michael Schumachert, akinek ez „csak” a 115. versenyén sikerült. A Red Bull versenyzője lassan matematikailag is bebiztosítja negyedik vb-címét.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.