Rengeteget fejlődött szakmailag több mint féléves pályaedzői munkája során Lőw Zsolt. A fantasztikus infrastruktúrával, anyagi kondíciókkal rendelkező Red Bull Salzburg második csapatával, a Lieferinggel megvalósították a célkitűzést, megnyerték az osztrák harmadosztályú bajnokságot, így a következő idénytől már erősebb ellenfelek között pallérozódhatnak tovább a klub fiataljai.
– Mivel még csak most csinálom az MLSZ gyorsított A és B licences edzői tanfolyamát, tudom, hol a helyem, és megbecsülöm, hogy a Salzburg tartalékcsapatánál sajátíthatom el a szakma alapjait – mondta a jelentős német Bundesliga-játékosmúlttal rendelkező Lőw, akit családja is követett az osztrák városba.
– Korábbi hoffenheimi edzőm, a Red Bull sportigazgatója, Ralf Rangnick csábított a klubhoz, a Lieferingnél pedig az a Peter Zeigler a vezetőedző, akivel már szintén dolgoztunk együtt Németországban. Rengeteget tanulok tőlük, egyben örülök, hogy a munkámat sikerélmény, megbecsülés övezi, mert ez lökést ad a folytatáshoz.
Lőw elárulta, egyedül azt sajnálja, hogy a salzburgi elfoglaltsága miatt szinte egyáltalán nem jut ideje a Dunakeszi futsalcsapatára. – Boldog vagyok, hogy a remek társaság kiharcolta a feljutást az élvonalba, viszont fájlalom, hogy alig tudtam belőle kivenni a részemet. Sajnos csak akkor tudtam segíteni a csapatot, amikor éppen valamilyen okból itthon tartózkodtam – mesélte a korábbi nagyszerű balhátvéd, akit pillanatnyilag teljes mértékben kielégít az edzősködés, ám azt nem zárta ki, ha az élet úgy hozza, egyszer sportvezetőként is kipróbálja magát.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.