Amerikai bajnok lett a magyar focista fia

Amerika
PUBLIKÁLÁS: 2013. június 20. 13:15
Urbányi Istvánék élete abszolút nem szokványos, az egykori focista a Maldív-szigeteken szövetségi kapitány, neje itthon él, és koordinálja a családot, a gyerekek Amerikában érnek el sikereket.
tn

Karrierje végén Urbányi István az Egyesült Államokban focizott, a lánya, Zóra már ott is született, de aztán másfelé vetette az élet az egykori labdarúgót, 2011 óta a Maldív-szigetek szövetségi kapitánya. Mindkét fia, Kristóf és Kolos is megpróbálkozott a focival – Kristóf ­je­lenleg labdarúgó-ösztöndíjjal a San ­Fran­ciscó-i Egyetem első éves hallgatója –, ám Kolosnak egy súlyos betegség miatt abba kellett hagynia a futballt.

Így lett teniszező, ő ennek a sportágnak – na és segítőinek, Bogyó Tamásnak, valamint Papp Zoltánnak – köszönhetően jutott ki Amerikába, de először csak kétszer három hónapra, majd cserediákként egy egész tanévre.

– Rendben ment a tenisszel minden, ám egy este lementem az iskolatársaimmal az amerikai focisták edzésére – meséli Kolos. – Annyira megtetszett, hogy a barátomtól kaptam egy labdát, amellyel elkezdtem gyakorolni. Olyan jól ment, hogy a barátom beajánlott az edzőnek. Lementem a tréningre, ahol rögtön az első rúgásomra felkapták a fejüket az edzők, a másnapi meccsen már játszottam.

– Káprázatosan alakult minden, bejutottunk a rájátszásba, elképesztően szoros elődöntő után pedig már döntőt játszattunk a világ legnagyobb stadionjában, a Dallas Cowboys otthonában. A finálé is hasonlóan szoros volt, csaknem ötvenezren tomboltak a lelátón, és a tömegben egy magyar hangra is figyelmes lettem: apa átjött a Maldív-szigetekről, meglepetésre, és egy magyar zászlót lobogtatott. Megnyertük a bajnokságot, állami bajnok lettem, megkaptam az aranygyűrűt, de félő volt, hogy nem mehetek vissza.

A cserediákok ugyanis csak egy évet tölthetnek odakint, ezért Urbányi István kitalálta, Amerikában keres állást, hogy fia maradhasson. A kansasi akadémián kapott munkát decembertől, ezzel együtt zöldkártyát, így Kolos, aki utolsó évét kezdi meg a dallasi középiskolában, megvalósíthatja álmait: folytathatja káprázatosan induló karrierjét, jövő ilyenkor már egy egyetemi csapatban játszhat. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.