Sport

Hamilton: a veszély miatt versenyzek

Sz. S.

Létrehozva: 2013.05.08.

Lewis Hamilton elárulta: a negyed századdal ezelőtti Forma–1-es vb-versengés tetszett neki igazán, s ha ma megszűnne az életveszély a sportágban, abbahagyná a versengést.

Sokat adna a brit pilóta azért, ha korábban született volna, és együtt versenyezhetne kedvencével, az 1994-ben elhunyt Ayrton Sennával. A pályafutása érdekességeivel kapcsolatos interjúban elmesélte, hogy 1989-ben pár kört megtett Senna egyik kocsijával, s megállapította: azok voltak az igazi versenygépek, mert a maiak „túlkombináltak”.

A Mercedesében 26-féle gombra, kijelzőre kell figyelnie a műszerfalon, miközben 300 km/órás sebességgel száguld. Kiemelte, hogy az egykori ászok – Senna mellett Gilles Villeneuve – versenystílusa elegánsabb volt a mai menőkénél.

– A német Sebastian Vettel például a kanyarokban a műfű közvetlen közelében hajt, a rázókövet használja, ezek miatt két-három évtizede kizárták volna – mondta megvetően a világbajnok a Daily Mailnek. Aláhúzta: a versenyzéssel együtt járó életveszélyt élvezi, szereti, ha felmegy az adrenalin-szintje. Amennyiben az F1-ben megszűnne a közvetlen veszély, visszavonulna.

A 28 éves pilóta úgy is védekezik az esetleges balesetek ellen, hogy jobb karjára korábban egy angyalt, majd Szűz Mária és Jézus fejképét tetováltatta, nemrég a hátára óriási kereszt került. Ezt az új „hátkollekciót” megmutatta Malibun, ahol barátnőjével, Nicole Scherzingerrel sütteti a hasát. Azt sajnálja, hogy kevés az utcai viadal az F1-ben – a Monaco GP a kedvence – az utcai robogásban ugyanis otthon van. Mint példaképe, Senna volt. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192625_auto_resized.jpg
origo.hu

Meg fogok halni - döbbenetes őszinteséggel beszélt a válogatott focista

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27814_resized.jpg?avcount=1714999508
origo.hu

Ezek voltak a magyarérettségi feladatai

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187357_auto_resized.jpg
vg.hu

Harmadszor is csökken az üzemanyagok ára, olajat talált a Mol – heti összefoglaló

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189898_auto_resized.png
metropol.hu

Rémisztő alakot fotóztak a Nap felszínén az európai űrszondák

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192803_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Nagy Ervinnek egy óra is elég volt Magyar Péterből – fontos döntést hozott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27815_resized.jpg?avcount=1714999508
origo.hu

Megszólalt Kecskés Enikő a T. Dannyvel való kapcsolatáról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193523_auto_resized.jpg
astronet.hu

Heti holdhoroszkóp 2024. május 6-12.: a Bika újhold a konkrét lépéseknek kedvez

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193111_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Négy csillagjegy, akinek még idén új állás után kell néznie

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1714999508
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1714999508
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191430_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Marco Rossi nagy hírt jelentett be; Szalai Ádám ellen fordult Szoboszlai

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/xmrnFdiqFS8VaxALxTaGpzKZnFmFcpoA8A-ETeSntng/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM5ODI3MWNjNGJjNTQxZWVhZTcwYmQwY2E1OTMzNWZl.jpg
Gyász

Hatalmas veszteség érte a magyar sportot: az Eb-n halt meg a bajnokunk

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/DDs_LO134p38ncsTi653VZjOGeVws_KQFPapdDtVnpA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YTViMTZkNWY5NDRiYjM4MTc4MmNlYjQ3OTVhNWE4.jpg
Úszás

Egy hajszálon múlott: Hosszú Katinka hatalmas lehetőségtől esett el