5,9 milliárdot szakít Alonso és Hamilton

Forma–1
PUBLIKÁLÁS: 2013. május 09. 13:15
Úgy fest, az eredmények nincsenek szoros összefüggésben a fizetéssel: amíg az F1-es vb-címvédő Sebastian Vettel évi 12 millió euróért száguld, addig a riválisai csaknem kétszeresét keresik.
S. T. R.

Most akkor félig üres, vagy félig teli Fernando Alonso pohara? Ahogy az a Business Book GP című kiadványból kiderül, a Ferrari spanyol pilótája 2013-ban tízmillió euróval, vagyis csaknem hárommilliárd forinttal keres kevesebbet, mint tavaly, ám a csökkentett fizetésével is veri a mezőnyt. A pénz dolgában egyedül Lewis Hamilton tartja vele a lépést, akinek négymillióval emelkedett a bére azzal, hogy a McLarentől átszerződött a Mercedeshez.

Sebastian Vettel fizetésén „csak” kétmillió eurót, azaz 588 millió forintot dobott az újabb vb-cím, és a 12 milliójával a negyedik a kereseti listán. Az elhúzódó gazdasági válság még mindig befolyásolja a csapatok költekezési kedvét: míg tavaly a bónuszok nélkül 126,8 millió eurót (37,3 milliárd Ft-ot) fordítottak a pilótáikra, idén már csak 105,95-öt (31,2 milliárd Ft-ot).

A jelenleg az egyéni összetett verseny második helyén álló Kimi Räikkönen a lista alapján meglepően szerény, hárommillió eurós, mintegy 880 millió forintos fizetést kap, és ez kétmillió eurós csökkenést jelent a tavalyi keresetéhez képest.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.