A Manchester United skót edzője május 5-én még azt nyilatkozta, nincs oka a visszavonuláson gondolkozni, majd 8-án bejelentette: az idény végén leköszön. Sokan betegséget sejtenek a döntés mögött – köztudott, pacemakerrel él és a csípőműtétre vár –, mással nem nagyon magyarázható az elhatározása, még akkor sem, ha már 71 éves.
A korábbi MU-kapus, Peter Schmeichel szerint is effajta gond állhat a háttérben: – Mindig azt mondta, csak akkor vonul vissza, ha valami problémája lesz – fogalmazott a dán. – De amíg nem mondja el, csak találgatunk.
Na de hogyan lett a világ legjobb edzője a borvirágos orrú skót? 16 évesen mutatkozott be a QPR-ben csatárként, majd volt skót gólkirály, kedvenc csapata, a Rangers akkori rekordösszegért, 65 ezer fontért vette meg a Dunfermline-től, még a válogatottban is játszott.
Edzői karrierjét az East Stirlingshire-nél kezdte meg 33 évesen, első keresete heti 40 font, azaz mai áron 14 ezer forint volt. Hamarosan a St. Mirren lecsapott rá, itt három év alatt a második ligás együttesbôl első osztályú bajnokcsapatot faragott. Ezuttán a szintén skót Aberdeennel is sikert sikerre halmozott, nem csoda, hogy kiszúrta magának a Manchester United.
Amint várható volt, tegnap David Moyest, az Everton trénerét nevezték ki a Manchester United edzőjének.
(Folytatjuk)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.