Van Basten megbízik magyar focistájában

magyar
PUBLIKÁLÁS: 2012. december 19. 10:15
Egyre-másra fogadja a gratulációkat Otigba Kenneth. A magyar focistát a korábbi világklasszis, Marco van Basten állította be a Heerenveenbe. Kenny hálás az anyukájának, hogy idáig jutott.
S. T. R.

Bár még csak húszéves, kalandos életutat tudhat magáénak Otigba Kenneth, vagy ahogy futballberkekben hívják: Kenny. A színes bőrű fiatalember Nigériában született, ám mindössze négyesztendős volt, amikor a szülei Magyarországra költöztek. A kisfiú Gyulán kezdett el focizni, majd Békéscsabára került – ott keltette fel az angol Liverpool és a holland Heerenveen érdeklődését.

Noha a beszámolók szerint Rafa Benítez edzőnek kifejezetten tetszett a játéka, Otigba 16 évesen Hollandiába költözött. – Az első év nagyon nehéz volt – emlékezett vissza a futballista. – Hiányzott a családom, és alig beszéltem angolul, hollandul pedig egyáltalán nem. Óriási szerencse, hogy egy idő után kiköltözött hozzám az édesanyám, s bár ma már nem élünk együtt, ő is itt van Hollandiában, és csaknem mindennap találkozunk.

Kenny számára feledhetetlen az Utrecht elleni meccs, melyen – életében először – lehetőséget kapott a legjobbak közt. – Persze hogy izgultam, amikor Marco van Basten beküldött, de a többiek biztattak, majd dicsértek is – tette hozzá a Borsnak a 187 centis védő. – Érdekes egyébként, hogy mi nem úgy tekintünk az edzőnkre, mint a világ egyik legjobb csatárára, nekünk ő a főnök, aki megmondja, mi a dolgunk.

Ami pedig a folytatást illeti, Otigba – aki 14 éves kora óta tagja a korosztályos magyar válogatottaknak – igyekszik megszilárdítani a helyét a klubjában. Meglehet, már ma este egyről a kettőre léphet: amennyiben szerepet kap a Feyenoord elleni kupameccsen.
 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.