Nem született meg a jövedelmek elosztását szabályozó kollektív szerződés a liga és a játékosok között. Pedig az NHL bevételei folyamatosan növekedtek, az idén már 3,3 milliárd dollár, azaz 720 milliárd forint folyt be. Ebből kérnének többet a hokisok. A liga szerint azonban 16 klub veszteséges, s a hiányzó összeget a játékosok béréből – átlagban évi 400millió forintnyi összeget kapnak – akarják kigazdálkodni.
A klubok, játékosok, edzők és egyéb segítők persze simán átvészelik a szünetet, ám azok a mellékszereplők, akik a hokiiparból élnek, nagyon megsínylik a sztrájkot.
Egy-egy mérkőzésen hektoliterszámra fogy a sör és az üdítő, a 20-25 ezres csarnokokban tonnaszámra rágcsálják a pattogatott kukoricát, a hot dogot, a hamburgert. A beszállító, az étel, ital előállítója, de a mozgóárustól kezdve a takarítószemélyzetig, a parkolóőrön át a ruhatárosig, mindenki veszít a lockout, magyarul kizárás miatt. Nekik a válságban a bőrükre megy a játék, azaz a hiánya.
A csapatok naponta húszmillió dollárt, mintegy 4,4 milliárd forintot veszítenek, míg a játékosok ennek a felét. Mégis makacskodnak, pedig néhány hete Barack Obama amerikai elnök Jay Leno show-műsorában kijelentette, alig várja már a hokirajtot. Hozzátette: a csapatok és a játékosok azért kereshetnek milliókat, mert a szurkolók kimennek a meccsekre.
– A szünet hátrányait Európában is érezni – mondta a Calgary Flamesben is megfordult válogatott kapus, Szuper Levente. – A néhány hónapra ideszerződő NHL-hokisok miatt idén vajmi kevés játéklehetőséghez jutnak az itteni fiatal tehetségek.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.