Hamilton bevágódott a Ferrarinál

Forma–1
PUBLIKÁLÁS: 2012. november 20. 14:15
Lewis Hamilton tett róla, hogy az idényzáró Brazil Nagydíjra ne váljon lefutottá Sebastian Vettel és Fernando Alonso csatája. Egyesek szerint viszont a saját ferraris jövőjét igyekszik bebiztosítani.
cs

Hamilton sosem tagadta, gyerekkori álma, hogy egyszer a Ferrari pilótája legyen. S habár nevelőegyesületét, a McLarent végül a Mercedesért hagyja el az idény végén, nem tett le arról, hogy előbb-utóbb az olasz istállónál kössön ki.

Egyesek szerint az austini győzelmet sem csupán azért hajtotta annyira, mert szépen akar búcsúzni a wokingiaktól, hanem egy-úttal igyekszik bevágódni a Ferrarinál. Azzal ugyanis, hogy elütötte a futamelsőségtől a Red Bull címvédőjét, Sebastian Vettelt, hét pontot húzott ki a zsebéből – hiszen huszonöt helyett csak tizennyolcat kapott a német –, s így nem csak matematikai esélye maradt Alonsónak Brazíliára.

A brit versenyzővel kapcsolatban azt is sokan furcsállják, hogy az utóbbi időben lépten-nyomon Alonsót dicséri. Főleg annak fényében, hogy 2007-ben, amikor csapattársakká váltak a McLarennél, kifejezetten gyűlölték egymást.

– Nagy Fernando-rajongó vagyok! Már a Forma–1-be érkezésem előtt is az voltam. Az idén szerintem mindenkinél jobb, egyszerűen fantasztikusan vezet – áradozott a minap Hamilton. Kérdés, hogy ez a hízelgés meglágyít­ja-e annyira a spanyol szívét, hogy még egyszer bevállalja Hamiltont csapattársként. Mert Felipe Massával ugyan 2013-ra szerződést hosszabbított a Ferrari, nehezen elképzelhető, hogy hosszú távra terveznének a kis brazillal. Vagyis egy-két év múlva – főleg ha a Mercedesnél nem jönnek be a számításai – megnyílhat az út Maranellóba Hamilton előtt…

A Red Bull egyébként azzal vigasztalódhatott, hogy zsinórban harmadszori csapatelsőségével felvételt nyert a legnagyobb istállók közé. Ez ugyanis korábban csak a Ferrarinak, a McLarennek és a Williamsnek sikerült. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.