Hamilton nem kér Schumi örökségéből

Mercedes
PUBLIKÁLÁS: 2012. október 25. 19:15
A F1-es Mercedes-csapat nagyon sokat vár Lewis Hamiltontól, ezért a mostani gyengécske versenyautó helyett a jövőre csatlakozó világbajnoknak teljesen új gépet építenek.
cs

A háromszoros világbajnok Niki Lauda, aki a jövőben szaktanácsadóként segíti a Mercedes-alakulatot, elkotyogta, hogy az idény végén szemétre vetik az autót. Míg a legtöbb csapat a jelenlegi modell továbbfejlesztésén dolgozik – elvégre a szabályok csupán 2014-től változnak majd drasztikusan –, addig Ross Brawn csapatvezető úgy ítélte meg, nem érdemes a W03-assal tovább bajlódni, inkább teljesen új kocsit terveznek.

Döntő szerepe lehet ebben az istállóhoz érkező brit világbajnoknak, Lewis Hamiltonnak is, akire tökéletesen rá akarják szabni a gépet. A mostani ugyanis főként elődje, a hétszeres világelső Michael Schumacher kívánalmai alapján épült, de neki és csapattársának, Nico Rosbergnek sem sok öröme telt benne, hiszen eddig mindössze három dobogós helyet szereztek vele – Rosberg Sanghajban első, Monte-Carlóban második, Schumi pedig Valenciában harmadik lett. A Mercedes ezzel szégyenszemre az ötödik helyen kullog a konstruktőrök vb-pontversenyében, messze lemaradva az élbolytól.

– Egy teljesen új autó koncepcióján dolgozunk. A jelenlegi egyszerűen nem elég gyors – mondta Lauda az RTL-nek, ahol szakkommentátorként dolgozik.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.